100 százalékos a szélessávú internet lefedettség Európában

2013. október 22. kedd, 08:31 • www.hirado.huNeelie Kroes, szélessávú internet lefedettség
Neelie Kroes, a digitális területért felelős uniós biztos közlése szerint a vártnál hamarabb sikerült teljesíteni a célkitűzést. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió területén mostantól bárki szabadon hozzáférhet a műholdas kapcsolatokhoz mind a 28 tagállamban, bármikor előfizethet rájuk, amennyiben igényt tart erre. Ez elsősorban annak a hárommillió embernek lehet örömteli, akiknek eddig nem volt lehetőségük arra, hogy akár vezetékes szélessávú kapcsolat, akár mobilinternet révén a világhálóra csatlakozzanak.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

 A műholdas kapcsolatok lefedettsége most már hivatalosan is teljesnek mondható, a hagyományos vezetékes hálózatoké még „csak” 96,1 százalék, s még a mobilinternet sem ér el mindenkihez, a 99,4 százalékos lefedettség még mindig az internethez hozzáférni képtelen milliókat jelentett eddig. Jellemzően olyanokat, akik elszigetelt, vidéki területeken élnek.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ezentúl minden háztartásban lesz is internet, hiszen sokan nem tartanak igényt erre, s azok száma sem kevés, akik nem tudják megengedni maguknak az ezzel járó többletköltségeket.

Beszövik Európát

Az Európai Bizottság régóta arra törekszik, hogy az internetelérést a lehető legszélesebb körűvé, mindenki számára elérhetővé tegye az Unión belül. Ennek része a szeptemberi javaslatcsomag is, amelynek célja az európai távközlési piac egységesítése, a szolgáltatók tarifáinak leszorítása, a roamingdíjak eltörlése által. A javaslatcsomagot a Bizottság megszavazta, s így az hamarosan az Európai Parlament elé kerül.

A „behálózott kontinens” megvalósítása nem véletlenül prioritás a Bizottság számára. A szélesebb körű internetelérés nem csak a lakosság tájékozottságát növeli, de jelentős gazdaságélénkítő hatása is van. A szakértők szerint minden 10 százalékos lefedettség-növekedés 1-1,5 százalékkal növeli az uniós GDP-t is. A minél nagyobb arányú hozzáférés biztosításáért a Bizottság iránymutatást is kiadott már a tagállamok számára, melyben a szélessávú hálózatok kiépítésére vonatkozó irányelveket foglalták össze.

Ennyi nem elég

A műholdas lefedettség kiteljesedésével tehát immár minden, az unió területén élő polgárnak lehetősége van arra, hogy összesen 148 műhold szolgáltatásai közül válogasson. Ez örömteli fejlemény ugyan, de a Bizottság szerint még nem elegendő. Kroes szerint az alapszintű kapcsolatok megléte csak az első lépés.

Éppen ezért a megvalósításban meg sem állnak, már a következő célra koncentrálnak. Az újabb mérföldkő elérését 2020-ra tűzték ki, ekkora kellene ugyancsak százszázalékos hozzáférést biztosítani az unión belül az új generációs, legalább 30 Mbps sebességű hálózatokhoz. Emellett cél az is, hogy legalább a háztartások fele 100 Mbps sebességű vagy jobb netkapcsolattal rendelkezzen.

Magyarországon ezek a műholdas internet csomagok érhetőek el.