41 helyszínt érint Csongrádban a mobil kormányablak

A derekegyházi palacsintafesztiválon mutatkozott be, de Csongrád megye minden járásának településeire is elviszi majd a helyszíni ügyintézés lehetőségét a megyei kormányhivatal saját mobil kormányablaka. A helyi beruházásként megvásárolt és felszerelt okos jármű a személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre bárhol képes, hiszen a szükséges adatátvitelt vezeték nélküli internetkapcsolattal biztosítja. A Kormányablak busz megyei körútja során a tervek szerint 55 napon át 41 megyei helyszínen lesz elérhető, egyebek között pótolja az Üllésen most felújítás alatt álló okmányiroda szolgáltatásait.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

A Csongrád Megyei Kormányhivatal az egyetlen az országban, amely rendelkezik saját mobil kormányablakkal. Tavaly szeptemberben az ország akkor még egyetlen hasonló járművét egy hétre kipróbálásra kapta meg a szervezet, ekkor 15 Csongrád megyei településre vitte helybe az ügyintézés lehetőségét. A körút tapasztalatai és a lakosság pozitív visszajelzése alapján egy saját üzemeltetésű ügyfélszolgálati busz beszerzéséről döntött a hivatal vezetése, mellyel az országban egyedülálló módon, rendszeresen az ügyfelek rendelkezésére tud állni intézményekben, rendezvényeken és fesztiválokon is. A hónapokig tartó előkészületek után először pénteken, a derekegyházi palacsintafesztiválon várta az érdeklődőket a Csongrád megyei mozgó kormányablak.

Juhász Tünde, az első ügyfélfogadás alkalmával elmondta: mindössze egy áramforrás szükséges a busz üzemeltetéséhez, de az áramkimaradás sem okoz gondot, mert a gépek működtetéséhez szükséges aggregátorral is fel van szerelve a busz. A jármű akadálymentes, a mozgásukban korlátozott személyek kiszolgálását rámpa segíti. A busz hűtése-fűtése szintén megoldott. A kormánymegbízott a palacsintafesztivál sikeréhez nem csak a kormányablak bemutatásával járult hozzá: maga is beállt a tűzhely mellé lányaival és több adag palacsintát sütött a fesztivál vendégeinek.



Fotó: Csongrád Megyei Kormányhivatal

A kormányablak busz 7 héten át tartó körútján egyebek mellett idősotthont, bentlakásos intézményt, falunapokat látogat végig. Pénteken elsősorban személyazonosító igazolvánnyal, kapcsolatos ügyintézést igényeltek a derekegyháziak, de a mozgó kormányablakot lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatos, vagy gépjármű ügyintézésre is lehet használni. A kisbuszban az illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak kiegyenlítésére bankkártyás fizetési lehetőség biztosított.

A mozgó kormányablak a tervek szerint 55 napon át 41 megyei helyszínen lesz elérhető. A helyszínek és időpontok egy része még egyeztetés alatt áll, ezért érdemes lesz előzetesen figyelni a híradásokat és a CSMKH honlapját, illetve közösségi oldalát, mert ott előzetesen is elérhető lesz a pontos menetrend.