A Modern Vállalkozások Programjának eddigi eredményei: 3000 cégvezető, 32 rendezvény, 1700 vállalkozói audit

A dél-dunántúli Információs Nap sok tanulsággal szolgált Pécsett

Miért érdemes lépést tartani a technológiai fejlődéssel? Hogyan tehetjük versenyképessé a vállalkozásunkat a multikommunikációs és digitális eszközök megfelelő használatával? – többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a mikro-, kis- és középvállalkozások, akik ott voltak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Programja! – Vállalkozz digitálisan! projektjének pécsi Információs Napján. A rendezvény szakmai előadói a digitális világ egyre nagyobb szerepére hívták fel a figyelmet.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

A helyi vállalkozókat dr. Csizmadia Péter, a város pénzügyi bizottságának elnöke köszöntötte: „Nem elég a szorgalom és kitartás, a kor kihívásainak is meg kell felelnünk. A digitális fejlődés ezért elengedhetetlen, a versenyképesség záloga.” – mondta el az elnök úr, akitől dr. Kéri István, a Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke vette át a szót, és kiemelte: a modern társadalom szerves része a modern vállalkozás, ám tanulmányok, illetve statisztikai adatok bizonyítják, hogy a digitális fejlettség előbbre jár társadalmi szinten, mint a cégek esetében.



Fotó: Infotér

A nap folyamán az előadók több ízben hangsúlyozták, hogy produktivitásban is elmaradunk a környező közép-európai országokhoz képest. „Kétkezi munkaerőt” használunk olyan folyamatokhoz, amelyeket informatikai rendszerekkel is ki lehetne váltani, növelve a hatékonyságot. A rendszerek komplexitása, ellenőrizhetősége olyan versenyelőnyt jelenthet, amely igazolja, hogy lépni kell az IT megoldások irányába. A munkaerő eláramlása, illetve a bérnyomás is valós probléma. Bérszínvonal tekintetében a 28 EU-tagállam rangsorában a 24. helyet foglaljuk el. Ha meg akarjuk tartani a szakképzett munkaerőt, növelni kell a szakemberek bérét, ezzel egyidőben racionalizálni a termelékenységet gépi erő bevonásával.

Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesült elnöke vitaindító beszédében arról beszélt, hogy egy modern vállalkozás teljes működését manapság informatikai eszközök és szolgáltatások hálózzák be: „Ezek az eszközök biztosítják, támogatják a gyártás és előállítás fázisait, minőségi jellemzőinek ellenőrzését. Felgyorsult világunkban rövidülnek a szállítási határidők, emellett a vevők egyedi igényei kerülnek előtérbe. Mindehhez elengedhetetlen a digitális rendszerek használata, integrálása a vállalkozások mindennapi tevékenységébe” – hangsúlyozta Soltész Attila.



Fotó: Infotér

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese a kormány fejlesztésre vonatkozó elképzeléseit osztotta meg a résztvevőkkel: „Célunk, hogy 10 milliós országunkban a gazdaság szereplői a hazai keresletet belső termeléssel, akár 70-80 %-os részarányban ki tudják elégíteni” – mondta el a miniszterhelyettes.

Dr. Kelemen Csaba, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a digitális gazdaságfejlesztésről tartott előadást: „Minél több az 1 főre jutó bevétele egy vállalkozásnak, annál könnyebben fog tudni külföldi piacokra lépni, annál versenyképesebbé válik. Ha az EU 28 tagállamának átlagát vesszük, Magyarország az utolsók között van a digitális gazdaság és társadalmi index tekintetében. A többi országgal szembeni lemaradás egyik jelentős oka az, hogy digitális technológiát nagyon kevés kkv használ.” – emelte ki az NFM főosztályvezetője.


Fotó: Infotér

Koleszár Péter vezető IKT tanácsadó szerint probléma, hogy a megfelelő forrásokat a kkv-k nem oda csoportosítják, ahova szükséges lenne, az informatikai beruházásokra. Továbbá hiányos vagy téves információkkal rendelkeznek a digitális technológiákról, vagy még nem ismerték fel az IKT eszközök használatából eredő versenyelőnyt. Sok cégvezető mindemellett tart az átláthatóságtól és adatbiztonsági aggályaik is felmerülnek.



Fotó: Infotér

Ezekre a kérdéskörökre ad választ és nyújt megoldást a Modern Vállalkozások Programjának 4 alappillére. A díjmentes IKT tanácsadás és audit, mely magában foglalja a rendelkezésre álló pályázati forrásokról való tájékoztatást is, a minősített beszállítók bevonása és ajánlása a kkv-k számára, a 127 Információs Nap, továbbá a szemléletformáló tudástár.

Eddig 32 Információs Nap került megtartása, melyekre összesen 3000 vállalkozó regisztrált. A program keretében a 27 IKT tanácsadó eddig több, mint 1700 cégvezetőnek nyújtott tanácsadást és végezte el az auditálást. Ezen vállalkozások mintegy 75 %-a – a program IKT tanácsadói által javasolt fejlesztések bevezetésének eredményeként – meg is kapta a Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést.



Fotó: Infotér

A pécsi Információs Nap a kiállítók által felajánlott, értékes nyeremények sorsolásával, illetve kerekasztal-beszélgetéssel zárult. Az Informatikai tudatosság és vállalati IT fejlesztések uniós támogatása című szimpóziumon Kott Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Informatikai Kollégiumának elnöke vázolta azt az ellentétet, hogy míg a virtuális valóság, az önvezető autók már a küszöbön állnak, a magyar vállalkozások olyan mértékben le vannak maradva az informatikai gyakorlat tekintetében, hogy nem egy, hanem rögtön két-három lépést kell tenniük a digitális felzárkózás érdekében. Ebben nyújt segítséget a Modern Vállalkozások Programja!

Kapcsolódó dosszié: Modern Vállalkozások Programja