Adócsökkentés és kisebb bürokrácia 2018-ban

2017. június 15. csütörtök, 16:24 • www.kormany.hu
Az adócsökkentések jövőre 260 milliárd forintot hagynak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – jelentette be Varga Mihály azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadta a 2018-as adótörvényeket. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, a jövő júliusban induló online számlázás több tízmilliárdot hozhat az államkasszának, és ennek többszörösét a tisztességes vállalkozásoknak.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

2018-ban folytatódnak az adócsökkentések – mondta el Varga Mihály. Az internet áfája további 13 százalékponttal csökken, jövőre 5 százalék lesz, amely a tárca számításai szerint mintegy 22 milliárd forintot hagy a családoknál. Öt százalékra csökken a hal, valamint a sertés belsőségek áfája is. Összességében 9 százalékkal kevesebb forgalmi jellegű adót kell fizetniük a vendéglátóknak.

A kétgyerekes kedvezménnyel 330 ezer család jár még jobban jövőre, hiszen a gyermekenkénti havi családi kedvezmény összege a jelenlegi 15 ezer forintról 17500 forintra emelkedik – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Az adócsökkentés mellett a versenyképességet is javítja az, hogy a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás mértéke a jelenlegi 22 százalékról 20 százalékra csökken. Az intézkedéssel jövőre összességében 164 milliárdot takaríthatnak meg a vállalkozások. A kisvállalati adó kulcsa is további 1 százalékponttal, 13%-ra csökken – tette hozzá.



Forrás: NGM

Az összességében mintegy 3 milliárd forintnyi adócsökkentés mellett jelentős egyszerűsítéssel és megtakarítással számolhatnak a lakásukat kiadók is. Az adócsökkentés mellett adminisztráció-könnyítő és a vállalkozások versenyképességét tovább növelő intézkedésekkel is számolhatnak a gazdasági szereplők jövőre. A vállalkozásoknak elegendő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bejelentkezni, a bejelentkezési adatokat az adóhivatal adja át az önkormányzatoknak. Huszonötszörösére  nő a határ a kisüzemi sörfőzdéknél, ugyanis a 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50%-os jövedéki adókedvezményt. Jobban járnak a vállalkozó egyetemisták is, hiszen 2018-tól feleannyi közterhet (50 ezer helyett 25 ezer forintot) kell fizetnie annak a nappali tagozatos hallgatónak, aki tanulmányai mellett kisadózóként vállalkozik.

Az adóváltozások a sportot is érintik. Varga Mihály elmondta, jövőre már a röplabda is látvány-csapatsport lesz, emellett duplájára – 250 millió forintra - nő a bevételi határ a sportolók kedvezményes adózási módjában, az ekhóban. Több tízmilliárd forintot hozhat a költségvetésnek az online számlázás, amely 2018. július 1-jétől lesz kötelező. 2017. július 1-jétől - a zökkenőmentes átállás érdekében – már tesztelhető is a kormány új, gazdaságfehérítő eszköze – közölte a szakminiszter.

A sajtótájékoztatón készült videó elérhető itt.