Aki kimarad, az lemarad

A digitális felvilágosodás korában előbb-utóbb lemaradnak a versenyben azok a cégek, amelyek nem sajátítják el a digitális készségeket és kimaradnak a változásból - fejtette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, a Google budapesti sajtótájékoztatóján. Szabó László elmondta, az infokommunikációs szektor évente mintegy 7 százalékkal bővül, közvetlenül 311 ezren, közvetetten több mint 400 ezren dolgoznak az ágazatban, túlnyomó részük multinacionális vállalatoknál.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

Fontosnak nevezte, hogy a magyar kis- és középvállalkozások is megjelenjenek a digitális térben. Úgy vélte, a magyar kkv-k számára és az ország gazdaságának szempontjából is létfontosságú lenne, hogy a hazai piacokon kívül is érvényesüljenek, jelenleg pedig nincs az internetnél olcsóbb és hatékonyabb módja a nemzetközi kereskedelemben való részvételnek. Ennek ellenére a magyar kis- és középvállalkozások mindössze 64 százaléka rendelkezik saját weboldallal - tette hozzá.

Nagy az elmaradás

Heal Edina, a Google magyarországi vezetője felhívta a figyelmet, hogy a digitális készségek hiánya az Európai Unió legégetőbb problémái közé tartozik. Az EU lakosságának csaknem fele nem rendelkezik a megfelelő digitális ismeretekkel, pedig 2020-ra a munkakörök 90 százaléka igényel majd valamilyen szinten ilyen készségeket. Ennek eredményeként pedig csaknem egymillió állás marad betöltetlen - közölte. Ha csak a vállalati szférát nézzük, akkor a magyar cégek a 26. helyen állnak a digitális felkészültséget tekintve a 28 uniós ország között.

A magyarországi vállalkozások nem használják ki a digitális eszközök előnyeit, mindössze 64 százalék üzemeltet saját honlapot, 26 százalékuk használja a közösségi oldalakat. Emellett a vállalatok alig 10 százaléka értékesít online - hívta fel a figyelmet a Google vezetője. Kiemelte ugyanakkor, hogy a magyar lakosság készségszinten használja a digitális eszközöket, több mint 60 százalékuk naponta.

Ingyenes oktatást indít

Heal Edina egyúttal bejelentette, hogy a Google ingyenes online tanfolyammal bővíti oktatási programját. A Digital Workshop nevű programra egyaránt jelentkezhetnek vállalkozók, diákok és azok, akik tudatosabban és hatékonyabban szeretnék használni az internetet üzleti céllal.

A platform ingyenes oktatóanyagot biztosít az online jelenlét kialakításától kezdve a közösségimédia-kampányok futtatásán át a mobiltelefonok által kínált lehetőségek kihasználásáig.