Az elektromos és elektronikai hulladék összegyűjtésére indul kampány

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) négy nagy áruházlánc és két hulladékkezelő vállalkozás összefogásával elindította idei első kampányát: a következő öt hétvégén az elektromos és elektronikai (e+e) hulladék gyűjtésének fontosságára és lehetőségeire hívják fel a figyelmet. A Belső értékek - e+e hulladék elnevezésű gyűjtőakció és nyereményjáték keretében a január 11. és február 9. között, szombattól öt hétvégén át összesen 88 helyszínen veszik vissza a régi, megunt, működő vagy akár működésképtelen kis és nagy háztartási gépeket, szórakoztató elektronikai és számítástechnikai berendezéseket.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

 Ezekért cserébe a résztvevők azonnali ajándékot kapnak, és megnyerhetik a fődíjat, egy személyautót is - közölte az OHÜ az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint a kezdeményezés fő üzenete, hogy csak együttműködéssel, időnként a saját érdekek háttérbe szorításával valósítható meg az e+e-hulladékok nagyobb arányú hasznosítása.

A kampánnyal az ügynökség szeretné elérni, hogy az emberek ne otthon gyűjtsék vagy a kukába dobják ki ezeket az esetenként veszélyes hulladéknak minősülő alkatrészeket is tartalmazó hulladékokat, hanem vigyék vissza például az áruházakba, hogy később a megfelelő előkezelést követően újrahasznosulhassanak.

Az OHÜ kampányában a bauMax, a Praktiker, a Media Markt és az INTERSPAR áruházlánc is részt vesz. Az e+e hulladékokat ezek bármelyik hazai üzletébe vissza lehet vinni a meghirdetett hétvégéken. A Praktiker áruházaiban a többitől eltérően négy teljes héten át tart a kampány. Az akció keretében az üzletekbe visszavitt e+e-hulladék összegyűjtéséről, valamint újrahasznosításra való előkészítéséről a FE-GROUP INVEST Zrt. és az Inter-Metal Recycling Kft. gondoskodik.