Bankkártyás fizetés a hazai kereskedelmi szektorban - Infotér elemzés

2011. november 25. péntek, 10:13 www.infoter.eu • POS terminál, kereskedelem, elektronikus fizetés, bankkártya • Feltöltötte: Kövesdi Zoltán
A bankkártya jelenleg világszerte a legelterjedtebb, a készpénzes fizetésnek a legszélesebb körben alternatívát jelentő fizetési módja. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) júliusban kiadott „Semmi sincs ingyen: A főbb magyar fizetési módok társadalmi költségének felmérése” című tanulmánya szerint a hazai bankkártya piac nem eléggé fejlett, ami az elfogadóhelyek alacsonyabb számának, a kereskedelmi vállalkozások POS terminálokkal való ellátatlanságának köszönhető, ez a gazdaság szempontjából nem kedvező. Elemzésünkben azt próbáljuk körüljárni, hogy mik ennek az okai, és milyen megoldásokkal, intézkedésekkel lehetne állami oldalról ezen a helyzeten változtatni.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása
    Az MNB adatai szerint Magyarországon a kiskereskedelmi egységek alig 25 százaléka fogad el bankkártyát, 66 000 POS terminál működik (POS - Point of Sale - "a vásárlás helye" - az a kártyaelfogadó üzletben levő elektronikus berendezés, melyen keresztül a kereskedő a bankhoz csatlakozik, és amely a bankkártyával történő fizetésre szolgál), amelyeken éves szinten mintegy 1250 milliárd Ft forgalom bonyolódik. Ez a 25 százalékos ellátottsági adat lényegesen elmarad az Európai Unió nyugati országaiban jellemző 60-70 százalékos vagy azt meghaladó arányoktól.
    Természetesen nagyrészt a kisebb vállalkozásoknál, azok üzleteiben nem működik bankkártya-elfogadás, hiszen a nagyobb boltok, áruházak, a hipermarketek vagy a bevásárlóközpontokban lévő üzletek gyakorlatilag mind elfogadják a kártyatársaságok kártyáit. Ha a szektoriális ellátottságot vizsgáljuk, a turizmus jár legelőrébb a bankkártya-elfogadás tekintetében, hiszen a külföldi vendégek jobban igénylik ezt a fizetési módot. A 25 százalékos átlagos elfogadási arány azért is nagyon disszonáns (és alacsony), mert a bankkártyával már több mint 15 éve lehet fizetni Magyarországon, és a magyar háztartások hozzávetőlegesen 85 százaléka rendelkezik bankkártyával.
    Nézzük meg, hogy milyen okai vannak (illetve lehetnek) annak, hogy egyes cégek nem használnak POS terminálokat az értékesítésükben.
 
Akadályok
    a)    Beruházási költségek: a POS terminálok beszerzési és telepítési költsége darabonként 80-200 ezer Ft körül van, ez a kisebb forgalmat bonyolító boltoknak a jelenlegi gazdasági helyzetben nem biztos, hogy hamar megtérülő befektetés lenne.
    b)   Fenntartási költségek – banki díjak: A bankközi jutalék jelentős költségtétel a kártyaelfogadásban, mert beépül a kereskedő által fizetett kereskedői jutalékba: az MNB számításai szerint az átlagos bankközi jutalékterhelés a forgalom 0,5 százaléka körül alakul, amely nemzetközi összehasonlításban magas. Tekintettel arra, hogy több kereskedelmi ágazatban a haszonráta (vagyis a nyereség, amely a termék eladásából származik) csak néhány % körül van, a fél % banki elvonás kártyás fizetés esetén nem annyira csábító az üzleteknek, hogy használjanak terminálokat. A jutalék mellett természetesen kalkulálni kell karbantartási és egyéb nem banki jellegű díjakkal és kiadásokkal is.
    c)    „Úgyse lesz gyakran bankkártyás vásárlónk” attitűd: felmérések szerint hazánkban a bankkártyával rendelkező személyek mindössze kétharmada szokott üzletben történő vásárláskor nem készpénzzel fizetni. Vagyis minden (jobbára az idősebbek) harmadik kártyatulajdonos viszolyog a POS terminál használatától, amelynek biztonsági aggályok és megszokottsági tényezők lehetnek a fő okai. Tekintettel arra, hogy ezen adatok és a bankkártyával való ellátottság (85%) szerint a vevők mintegy 40-45 százaléka biztosan készpénzzel fog fizetni vásárláskor, a kisebb vállalkozások nem feltétlenül látják értelmét a POS alkalmazásának.
    d)   Bevétel eltitkolás megszűnhetősége: tekintettel arra, hogy a POS terminál, illetve a kártyás fizetés bevezetése gátolná vagy jelentősen megnehezítené a termék értékesítéséből származó bevétel „nem elkönyvelését”, illetve nem vállalkozási célra felhasználását, a szürke, illetve feketegazdaságban érdekelt vállalkozások óvakodnak az ilyen (és jobbára a modern infokommunikációs) eszközök használatától.
 
Állami lehetőségek
    Az MNB tanulmány szerint a kereskedelemben a bankkártyás fizetés arányának növelésével évente mintegy 11 milliárd Ft-ot lehetne társadalmi szinten megtakarítani anélkül, hogy „figyelembe vennénk a rejtett gazdaság szűküléséből fakadó hatékonyság- és adóbevétel-növekedés hatását vagy a környezetvédelmi szempontokat”. Ezen nagy volumenű megtakarítási lehetőség elérése érdekében érdemes lehet vállalkozásokat érintő állami kezdeményezéseket, intézkedéseket is indítani, amelyek meglátásuk szerint a következők lehetnének:

    1. POS telepítés támogatása: A Nemzeti Bank szakértőinek javaslata szerint egy közös alapot kellene létrehozni (3 milliárd Ft-s kezdőösszeggel, a pénzintézetek, kártyakibocsátók, MNB, állam bevonásával), mely POS-terminálok telepítését támogatná. A támogatásért leginkább a bankkártya-elfogadás terén elmaradottnak számító üzletek - elsősorban a kisboltok, számítástechnikai szaküzletek - pályázhatnák. Kérdéses – és ezt az MNB tanulmány nem tárgyalja – az alap finanszírozásának megoldása.
    Véleményünk szerint a jelenlegi, pénzintézeti szektort érintő állami restrikciók (lásd végtörlesztés, különadó) miatt nem feltételezhető, hogy a bankok különösebben motiváltak lennének a közös alap megteremtésében. Más érintettek, például a bankkártyakibocsátók (akik egyébként direkt forrásjuttatás helyett inkább a jutalékuk csökkentésével tudnak segíteni), is kevésbé terhelhetők a válság miatt ezért az állami forrásbevonás lehetősége tűnik a legcélravezetőbb megoldásnak. A hazai költségvetés szorított helyzete megint csak nem teszi lehetővé, hogy onnan lehessen allokálni forrásokat, ezért egyedül maradnak az uniós pályázati pénzek. Megjegyezzük, hogy az infokommunikációs fejlesztéseket, eszközbeszerzéseket támogató, vállalkozások által jelenleg is igénybe vehető Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) és Közép Magyarország Operatív Program (KMOP) 1. prioritás pályázatokban a POS terminálok kiépítése már jelenleg is elszámolható költség.
    Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy míg a cégeknél a POS bevezetési költség általában néhány százezres tétel lehet, addig az ÚSZT pályázati projektek mérete általában 2 millió Ft feletti, ezért a kártyaterminálokat a cégek csak más eszközök vagy informatikai megoldások beszerzésével egyetemben tudják elhelyezni egy pályázati projektben (jellemzően akkor, amikor a vállalkozást magasabb informatizáltsági szintre kívánják vinni, például egy vállalatirányítási rendszer bevezetésével). Önálló POS pályázatnak az ÚSZT-n belül azért nem nagyon látjuk értelmét, mert a maximum pár százezres, vállalkozásokat egyenként elérni kívánó pályázati támogatásnál nagyon magas lenne a fajlagos adminisztrációs költség.
    Megoldás lehetne, ha a terminálokat egy közvetítő szervezeten, például egy vállalkozói alapítványon keresztül lehetne terjeszteni, vagyis egy mediátor intézménynek adni a támogatást, hogy az egyenként szerelje fel a hozzá tartozó tagvállalkozásokat POS-okkal. Ilyenfajta „közvetett támogatás” megoldások az uniós források hazai intézményrendszerében még nem ismertek, illetve használtak.
    2. Adókedvezmény: a pályázati támogatás helyett egyszerűbb (és hatékonyabb) ösztönző megoldás lehetne álláspontunk szerint, ha a POS terminálok (beszerzési és fenntartási!) költsége a vállalkozásoknál leírható lenne az adóalapból, vagy akár a társasági adóból. A jövő évi állami költségvetési szigorítások nem kedveznek efféle könnyítéseknek, de az elérhető tízmilliárdos nagyságrendű megtakarítás fényében egy pár milliárdos bevétel elmaradása kezelhető.
    3. Jogszabályi kötelezés a terminál használatára: bizonyos árbevétel felett a kereskedelmi vállalkozásokat kötelezni lehetne POS terminál bevezetésére (ahogy analóg módon pénztárgépeket már régóta kötelezően kell használniuk az üzleteknek). Fenti megoldás meglehetősen erős állami eszköz lenne, de a cél érdekében talán könnyen megvalósítható, még úgy is, hogy ezzel azért a vállalkozásokat terhelnénk.
     4. Hatósági áras jutalék bevezetése: az MNB meglátása az, hogy (idézet a tanulmányból): „a hatósági kontrollt abban a mértékben lehetne esetleg megteremteni, hogy a kártyatársaságok a hatóságokkal és a piaci szereplőkkel (pl. kereskedők) egyeztessék a jutalékra vonatkozó döntésüket”. Ez véleményünk szerint meglehetősen „szoft” javaslat, ennél markánsabb eszközt is alkalmazni lehetne, így például hatóságilag (jogszabályban) maximálni a bankközi, közvetetten a vállalkozások bankkártyás értékesítéseire rakódó jutalékot (a jelenlegi átlagos 0,5% helyett egy alacsonyabb szinten).
    5. Fizetésen felüli juttatások elektronikus formára terelése: tekintettel arra, hogy jövő évtőla SZÉP kártya bevezetésével eltörlésre kerülnek az üdülési csekkek és étkezési utalványok, azok a vendéglátó egységek, amelyek ezen népszerű juttatási formákat eddig elfogadták, várhatóan akár önként is telepíteni fognak olyan terminálokat, ahol mind bankkártyával, mind SZÉP kártyával lehet majd fizetni.
    6. Adóhatósági ellenőrzések szigorítása a POS-t nem használó üzleteknél: vagy legalábbis ennek egyszerűen csak felvetése, előirányzása. Problémának érezzük, hogy valószínűleg az adóhatóság előtt nem pontosan ismert, mely vállalkozásoknál lehet bankkártyával fizetni.

    Fenti intézkedési lehetőségek többségére lehet példát találni más országokban. Véleményünk szerint ezek hatékony kombinációja, illetve a lakosság kártyás fizetéshez való eddiginél jobban motiválása révén a kívánt cél, vagyis a bankkártyás elfogadás kereskedelmi szektorban történő továbbterjesztése által gazdasági és társadalmi hasznok megteremtése, elérhető.
 
Írta: Kövesdi Zoltán
Kapcsolódó dosszié: Infotér elemzések