Bejelentette lemondását A BKIK elnöke

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) rendkívüli elnökségi ülésén Krisán László elnök bejelentette lemondását, a kamara vezetését a májusi küldöttgyűlésen adja át - közölte a BKIK kedden az MTI-vel. A közlemény szerint Krisán László a jövőben szakmai tapasztalatát a magyar gazdaság szempontjából stratégia jelentőségű magyar kis- és középvállalkozások fejlesztése érdekében kamatoztatja. A BKIK elnöke úgy fogalmazott, hogy a kamara vezetését tavaly márciusban „viharos időszakban” vette át, az elnöki teendőket azzal kezdte, hogy az alapokat rendbe rakja, és ez nagyrészt sikerült.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

Krisán László a kamara vezetését 2017. március 31-én vezetői és morális válság után vette át, az elmúlt több mint egy évben válságkezelő (interim) menedzserként vezette a budapesti kamarát, új szemléletet honosított meg a köztestület életében, konfliktusokat is vállalva megoldott számos korábban nem megfelelően kezelt problémát ‒ írja a BKIK.

A közleményben kiemelték, a pozitív változások között kell számon tartani, hogy eredményesen alakította át a kamara könyvelését, vezetésével a küldöttek az elvárásoknak megfelelő alapszabályt fogadtak el, létrehozta az állami bürokrácia leépítésére hivatott operatív platformot, szoros kapcsolatot alakított ki a hazai és a nemzetközi gazdasági szereplőkkel, elérte a budapesti kamara felvételét a legnagyobb európai fővárosok kamaráinak zártkörű szervezetébe.

A közleményben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke úgy látta, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara teljes megújulását még nem sikerült elérni, ezért szerinte jogszabály-módosítással beavatkozásra van szükség a kamarai rendszerbe.