Deutsch Tamás: a szakmai és érdekvédelmi szervezetek egyetértése is fontos

2015. október 22. csütörtök, 05:38 • www.mti.huDeutsch Tamás, InternetKon, digitális közigazgatás, Digitális gazdaság
Deutsch Tamás szerint fontos, hogy az internetről szóló nemzeti konzultáció nyomán olyan szakmai javaslatok kerüljenek a kormány elé november közepén, amelyekben a piaci szereplők, a nyilvánosság műhelyei, a nonprofit, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek döntő része egyetért. Az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos erről szerdán egy a digitális gazdaságról szóló szakmai fórum után beszélt az MTI-nek.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációban - a legszélesebb körű társadalmi párbeszéd után - szakmai konferenciasorozat indult, a digitális ökoszisztéma valamennyi szereplőjét bevonva az InternetKon eredményei alapján készülő kormány-előterjesztés kidolgozásába. A szerdai fórumon a résztvevők a digitális gazdaság és a digitális közigazgatás fejlesztése témakörében egyeztettek.
    
Deutsch Tamás hangsúlyozta: az elkövetkező időszak feladata, hogy a polgárok akaratnyilvánításának megvalósítását szolgáló kormányzati döntés-előkészítő előterjesztés elkészüljön. 
    
A miniszterelnöki biztos fontosnak nevezte azt is, hogy az előterjesztés meghatározza, hogy a célok eléréséhez milyen jogi, költségvetési vagy kormányzati aktivitást érintő eszközök társíthatók.
    
Szeptember 30-án zárult az internetről szóló nemzeti konzultáció második szakasza; az InternetKon 20 kérdéssorára válaszolva csaknem 32 ezer ember nyilvánított véleményt.