Dobogós lett egy magyar versenyző a HackYeah IT ötletversenyen

2018. december 3. hétfő, 08:00 • hirado.huHackYeah, IT, eredmény, siker
Több mint háromezer induló közül a második helyen végzett az egyik magyar versenyző a varsói HackYeah 24 órás nemzetközi ötletversenyen, ahol a lengyel állami szervezetek és vállalatok által felvetett kihívásokra adtak választ a résztvevők – közölte az MTI-vel a magyar delegáció részvételét szervező INPUT Program.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

A programozók 17 különböző problémára kerestek megoldást egyebek mellett az egészségügy, a pénzügy, az oktatás, a kiberbiztonság területén. A magyar csapatok közül az előzsűrizést követően háromnak nyílt lehetősége arra, hogy a zsűri előtt prezentálhassa ötletét. A megosztott második helyet elnyert Tősér Máté olyan blockchain technológiára épülő megoldást fejlesztett, amely a kiírók által megadott feltételeknek megfelelően kezeli a tranzakciós adatbázist és biztosítja annak védelmét.

A HackYeah-t második éve rendezik meg Varsóban. A szervezők célja, hogy nem csupán Európa, hanem a világ legnagyobb hackathonjává tegyék a rendezvényt. A múlt hét végén tartott idei versenyen 3100 résztvevő indult.

A mintegy 5,5 milliárd forint uniós forrásból megvalósuló, a magyarországi IKT startup ökoszisztéma fejlődését támogató startupok külpiacra jutását elősegítő INPUT Program szervezésében az idei HackYeah versenyen 46 magyar programozó és leendő programozó vett részt.