Ezer dolgozóval működik a Tolna Megyei Kormányhivatal

2015. június 5. péntek, 16:54 • www.orientpress.hu
Stabil és erős szerkezet jött létre az április elsejei külső és belső integrációval Tolna megyében. A megye mérete miatt nem volt érintett a bányakapitányság és a környezetvédelmi hatóság beolvadásában. A Rádió Orienten Ugodi Andrea frissen kinevezett igazgató elmondta, egyik fő célja az állampolgárok elégedettsége mellett a személyi állomány mosolygóssá tétele. Tolna megye hat járási hivatala között nagy a szórás a feladatok és a személyi állomány terén. A Rádió Orienten Ugodi Andrea elmondta, április 1-jétől nem önálló szakigazgatási szervekben, hanem osztályszerkezetben folytatódik a munka. A frissen kinevezett igazgató kiemelte, Tolna megyében minden tekintetben megvalósult az integráció, maximálisan végrehajtották a kitűzött feladatokat.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

„Átalakult a szervezet, felálltak az összevont főosztályok és az osztályok, mindenki megtalálta a helyét az új struktúrában” – utalt a vendég a feladatok, hatáskörök és felelősségi szintek átrendeződésére. A feladatbővülés a kormányhivatali szinten elsősorban a családtámogatást jelentette. Tolna megye kis mérete miatt a bányakapitányság és a környezetvédelmi hatóság szempontjából nem volt érintett. Ugodi Andrea rámutatott, stabil és erős szerkezet jött lére. 

A Magyar Kormánytisztviselői Kar friss szervezet, amely köztestületként képviseli a közszolgálati célokat. Ugodi Andrea alelnök kiemelte, a szakmai érdekképviseleti funkció és a külföldi kapcsolatteremtés mellett hídszerepet töltenek be a közigazgatás dolgozói, valamint a jogszabályalkotók és a vezetők között. „Minden jogszabály módosítást véleményezünk, javaslatainkat figyelembe veszik a döntéshozók. A közigazgatási életpályamodell kapcsán többek között a képesítési jogszabály merevségére hívtuk fel a figyelmet.”

A Tolna Megyei Kormányhivatalban közel ezren dolgoznak. Ugodi Andrea igazgató ügyintézőként kezdte karrierjét, majd végigjárta a lépcsőfokokat, kinevezését megelőzően a Szekszárdi Járási Hivatal hivatalvezetőjeként látta el szakmai feladatait, így átlátja a személyi állomány helyzetét. „Célom, hogy a hivatal ne csak kifelé mosolyogjon, hanem befelé is” – emelte ki az emberi kapcsolatok fontosságát a Rádió Orient vendége.