Felnőttképzés és az infokommunikációs technológiák - Infotér elemzés

2012. június 21. csütörtök, 08:22 • IKT, felnőttoktatás, Buda András,
Napjaink szakirodalmát vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb szerző a felnőttképzés és az IKT kifejezéseket kizárólag az e-learning segítségével kapcsolja össze. A híd szerep kétség kívül jelentős, de egyáltalán nem kizárólagos kapcsolatot jelent. Sőt a kérdéskört alaposabban megvizsgálva számos bizonyítékot találunk arra, hogy az e-learning csak az egyik – de messze nem a legerősebb – összekötő szál a felnőttképzés és az IKT fogalmak között.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása
Már magát a felnőttképzési törvényt is a bizonyítékok közé sorolhatjuk, igaz nem a jelenleg hatályos formáját, hanem egy korábbi állapotot. 2010. januárjától 2011. júliusáig volt érvényben a következő paragrafus:

„20/A. § (1) A digitális írástudás megszerzése minden a 21. § (2)-(3) bekezdés szerinti forrásból támogatott, összességében legalább 240 órát meghaladó időtartamú … felnőttképzési program tartalmának kötelező része, függetlenül attól, hogy általános, nyelvi vagy szakmai képzés valósul-e meg e törvény keretei között.”

Ez önmagában még nem jelentené az e-learning kapcsolat tagadását, de a törvény így folytatódott:

„(2) A digitális írástudás megszerzéséhez szükséges ismeretek és kompetenciák körét az Európai Számítógép-használói Jogosítvány „Internet és kommunikáció” valamint „Operációs rendszerek” moduljai írják le. Az egyéb szükséges ismeretek és kompetenciák meghatározását, valamint azon felnőttképzési programok körét, amelyek esetében 240 órát meg nem haladó időtartamú képzés esetében is kötelező a digitális írástudás megszerzése, a miniszter az informatikáért felelős miniszterrel, valamint az oktatásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.”

Mivel az elsajátítandó ismeretek között az internet használata is helyet kapott, így a törvény szövege alapján nyilvánvaló, hogy a jogalkotók szerint a felnőttképzés-IKT kapcsolat alapvetően nem az e-learninget jelenti. Az ilyen típusú kötelék kizárólagosságának cáfolatához jutunk akkor is, ha áttekintjük a megvalósított felnőttképzések palettáját. Még konkrét számadatok hiányában is könnyedén megállapítható, hogy az IKT eszközökön alapuló, nem jelenléti képzések aránya csekély. Néhány projekt (pl. Digitális középiskola) próbált ezen változtatni, de a tanulók ismeret vagy eszközhiánya miatt ezek egy része a valóságban blended learning képzést valósított meg. Az viszont tagadhatatlan, hogy a kontakt képzéseken egyre nagyobb arányban jelennek meg IKT eszközök, bár legtöbbször még inkább csak a tanárok használják azokat. Ugyanakkor a módszertan változásának és az eszközök fejlődésének (pl. megjelentek a szavazórendszerek) köszönhetően a tanulói eszközhasználat aránya is emelkedik, de jóval lassabban, mint ahogy ez az oktatók oldaláról tapasztalható. Egyre emelkedik azoknak a helyeknek a száma, ahol az írásvetítőt projektorra cserélték, sőt sok helyen már az interaktív tábla megléte és használata sem számít különlegességnek. Az eszközök gyorsabb terjedését leginkább a gazdasági tényezők gátolják, de még erre is van ellenpélda: van olyan nyelviskola, ahol a filces flipchart táblákat azért cserélték le interaktív táblákra, mert úgy számolták, hogy a filctollakra 3-4 év alatt többet költenének, mint az interaktív táblák beszerzésére. Ezen túlmenően a hosszú távú gazdasági előny mellett a már említett módszertani gazdagodás, a számos új lehetőség is a táblacsere mellett szóló érv volt a tulajdonosok számára. A felnőttképzés-IKT páros kizárólagos e-learning kapcsolatát cáfolják a kontakt képzéseken belül a felsőoktatásban megvalósuló képzések is. Bármilyen képzésről legyen is szó – a felsőfokú szakképző programoktól egészen a továbbképzésekig –, ezekben az intézményekben az elektronikus tanulmányi rendszerek használata nélkül még beiratkozni sem tud a tanuló a képzésekre, később pedig a rendszer segítségével rendezi a költségtérítést, így jelentkezik vizsgákra, nem lehetetlen, hogy még az indexe is elektronikus lesz. Számítógép segítségével fogja elkészíteni beadandó dolgozatait, előadásait pedig digitális bemutatóval fogja színesíteni, mert ez alapelvárás lesz irányában.

Az utóbbi példa azt is érzékelteti, hogy a digitális kompetencia megléte most is rendkívül fontos a tanuláshoz, ennek hiányában sok végzettséget ma már nem is lehet megszerezni. Amennyiben azonban sikerül a szakmához jutás, hamar kiderül, hogy a digitális kompetencia a munkavállaláshoz még fontosabb mint a tanuláshoz. „Évek óta ismert az az előrejelzés, amely szerint 2015-ben – legyen szó bármilyen szektorról – a munkahelyek 90 százalékát nem lehet betölteni bizonyos szintű digitális írástudás nélkül.”  (Laufer 2012)

Amennyiben tehát valaki munkába szeretne állni, de nem rendelkezik semmiféle digitális ismerettel, több szempontból hátrányba kerül. Egyrészt számos meghirdetett munkahelyre még jelentkezni sem tud, mert a szükséges – digitális területre vonatkozó – követelményeknek nem felel meg. Másrészt jó néhány álláshirdetésről nem is szerezhet tudomást a digitális hátránnyal bíró munkakereső azért, mert azokat csak az interneten propagálják. Aki tehát a világhálón nem tud informálódni, az menthetetlenül lemarad bizonyos lehetőségekről.

A legtöbben azt gondolják, hogy ez a digitális szakadék nemzedékek problémája és az „Y” generáció felnövekedésével ez a gond automatikusan meg fog szűnni, de nincs igazuk. A problémakör valóban felvet generációs kérdéseket melyek egy részét az idő csakugyan megoldja, de a valóság ennél sokkal bonyolultabb, összetettebb. Ez egyrészt abból ered, hogy valójában nem egy, hanem számos digitális szakadék létezik. Az, aki kiválóan elboldogul az interneten, egyáltalán nem biztos, hogy valamilyen szövegszerkesztő programmal el tud készíteni egy formailag jól megszerkesztett önéletrajzot és fordítva. Az is lehet, hogy valaki jól tud dolgozni a saját laptopján, de egy iPad használata már gondot jelent számára. Sőt, a saját számítógépet viszonylag jól használó személynek jelenthet szinte lehetetlen feladatot egy azonos típusú másik gép használata, pusztán azért, mert az általa ismert programok újabb verziójában teljesen eltérő képernyő felépítést, gomb/ikon elrendezést kellene használnia. Persze lehet azt mondani, hogy számítógépet még nem használ mindenki, de a jóval elterjedtebb, gyakoribb eszközök vonatkozásában is jelentős különbségek mutatkozhatnak. A legtöbben pl. az okostelefonjuk szolgáltatásainak is csak a töredékét használják, olykor nem hogy e-mailt, de még MMS-t sem tudnak küldeni rajtuk. Sőt le sem akarják cserélni megszokott készüléküket, mert az új bonyolultabb, ezért nehezebben tudnák kezelni, így inkább akár magasabb áron is a régit javíttatják meg, mint hogy újat vegyenek. A fejlődés valóban hathat rémisztően, hiszen ma már némely mobiltelefon többet „tud”, mint egy tíz évvel korábban vásárolt komplett számítógép, egy rádió, egy magnó és egy fényképezőgép összesen.

A felsorolást még hosszan lehetne folytatni, hiszen egyre több, fejlettebb, összetettebb IKT eszköz vesz körül minket, felosztva a társadalmat az azokat használók és nem használók táborára. A fejlődéssel csakugyan nem könnyű lépést tartani, éppen ezért nem szabad elfelejtkezni arról, hogy hiába próbáljuk meg a régi digitális szakadékokat betemetni, folyamatosan újabbak és újabbak fognak keletkezni. A társadalmi szintű egyenlőtlenségek felszámolása a folytonos változás, fejlődés miatt sziszifuszi munka, eleve kudarcra van ítélve. Csak annyit tehetünk, hogy egyrészt megpróbálunk az eszközök és a digitális lefedettség szintjén közel azonos esélyeket teremteni, másrészt biztosítani kell mindenki számára, hogy elsajátíthassa a digitális írástudás alapszintjét. Ezt követően nagyrészt már az egyén felelőssége lesz, hogyan fejleszti, fejleszti-e egyáltalán tovább saját digitális kompetenciáját. Neki kell majd eldöntenie, hogy a különböző digitális szakadékok melyik oldalán kíván elhelyezkedni és a felnőttképzőknek annak lehetőségét kell majd megteremteni, hogy aki akar, az átmehessen a túlsó partra.

Dr. Buda András
Infotér Egyesület - Információs Társadalom Munkacsoport

Felhasznált irodalom:
 
2009. évi XCVIII. Törvény a felnőttképzésről 

Laufer Tamás (2012): e-Skills Week


Kapcsolódó dosszié: Infotér elemzések