Hamisíthatatlan termékazonosítót fejlesztettek ki Miskolcon

2015. augusztus 27. csütörtök, 17:50 • www.hirado.hu
Világhírre is szert tehet a miskolci Vasbeta Secure Mark (SMark) projektje, a hamisíthatatlan termékazonosító rendszer kifejlesztésére a cég több mint egymilliárd forintot fordított - hangzott el sajtótájékoztatón Miskolcon, csütörtökön. Barta György, a társaság ügyvezetője elmondta: az SMark hamisíthatatlanná tesz minden olyan terméket, amelyre az alig egy négyzetmilliméternyi biztonsági címkét ráragasztják.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

A speciális címke, fólia segítségével bármilyen tárgyi termék eredetisége beazonosítható - tette hozzá, és megemlítette, hogy a hamisított termékek világpiaci értéke mintegy 600 milliárd dollárra tehető. Az azonosítót orosz közreműködéssel, valamint az ELTE Matematikai Intézetének szakmai együttműködésével fejlesztették ki. Mindehhez 635 millió forintot nyertek uniós pályázaton. Már megkezdték a technológia továbbfejlesztését is a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve, ami azért lényeges, mert a hamisítással foglalkozók is jószerével naprakészek.

Elmondta továbbá: a fejlesztéssel az volt a cél, hogy a hamis termékek száma csökkenjen, a vásárlók pedig ennek köszönhetően védve legyenek.
Ribárszky Tamás, a rendszer egyik feltalálója ismertette, a mikroszkopikus nagyságú biztonsági címkével egyszerűen beazonosítható bármilyen termék: gyógyszer, divatáru, alkatrész, motorolaj, élelmiszer, műszaki cikk vagy akár papírpénz is.

Az árucikket roncsolásmentesen nem eltávolítható fémezett fóliacsíkkal látják el, amelynek újbóli létrehozása kivitelezhetetlen. A fóliacsík mellett feltüntetik a termék QR-kódját is, amely azonosítására, a jellemzők tárolására szolgál. Az egyedi termékmegjelölő és a termékazonosító informatikai összekapcsolásával okostelefon segítségével a vevők is megbizonyosodhatnak a termék valódiságáról.

A Tokaj-hegyaljai borvidéken lévő Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet egyik exportbora már viseli a címkét. Emellett a cég már több gyártótól rendelést kapott a termékazonosítóra, amelynek sorozatgyártása várhatóan még ebben az évben megkezdődik, és ennek köszönhetően több mint száz munkahely létesülhet Miskolcon.