Három piaci rés, amelyek gyümölcsöző befektetéseket rejtenek

2018. július 10. kedd, 13:00 • Okosotthon, Virtuális valóság, vállalkozás
A klasszikus profilú vállalkozásokkal Dunát lehetne rekeszteni, ellenben a 2018-as üzleti trendeket meglovagoló cégek minimálisan vannak jelen, annak ellenére is, hogy hatalmas igény mutatkozna rájuk. Milyen típusú vállalkozások lesznek az elkövetkező évek irányadói?

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása
A globalizáció adta világméretű átalakulással, a digitalizáció nyújtotta eszközállománnyal, a feje tetejére állt fogyasztói igényekkel sosem látott üzleti modellek szárnyalásának lehetünk szemtanúi. Míg a határon túl hatvan pluszos korosztály is a VR szemüveget választja a rejtvényfejtés helyett, addig itthon alig találni olyan vállalkozó szellemű befektetőt, aki megragadva az idei és az elkövetkező évek trendhullámját, belevágna valami teljesen újba. Hogy mindez a szokatlantól való félelem, vagy a trendismeret hiányának a számlájára írható, azt döntse el mindenki maga, az viszont már rég eldöntött, hogy az alábbi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, sikerre lesznek ítélve a szakemberek szerint.

Virtuális asszisztensek és közvetítők


Egyre nagyobb szerephez jutnak világszerte a virtuális asszisztensek. A virtuális vagy távoli asszisztens alatt nem csak az Apple által „teremtett” Alexát kell érteni, hanem hús-vér embereket, akik elvégzik az összes adminisztárciós feladatot, és minden egyebet, amely a cégvezető számára túl sok időt emésztene fel, ami a hatékonyság javára menne.

A virtuális asszisztensek főként a vállalkozó, tanácsadó cégek számára szükségesek. Itthon alig találni néhány céget, amely a távoli asszisztens közvetítésével foglalkozik, pedig jócskán van potenciál a piac ezen szegmesében.

A virtuális asszisztensekkel rengeteg pénzt tudnak megspórolni a cégek, elvégre nem szükséges utánuk különböző járulékokat fizetni, sőt irodát sem kell fenntartani, mert a munka teljes mértékben online végezhető. A díjazás általában projektalapú, és minden olyan munka kiszervezhető, amihez elegendő némi szervezőkészség (pl.: időbeosztás készítése, rendezvényszervezés), kreatív íráskészség (pl.: szövegírás, kiadványszerkesztés), és adminisztrációs véna. A virtuális asszisztens nem csak megkönnyíti és leveszi a terhet a döntéshozó válláról, de jól is mutat, ha a leendő ügyfél először a távoli asszisztenssel egyeztet, nem pedig rögtön a tulajdonossal.

Addig éri meg befektetni a virtuális asszisztens közvetítői cégbe, amíg nem telítődik meg a piac, mert addig nagyot lehet szakítani vele.

Virtuális valóság szolgáltatásba bújtatva

A virtuális valóság mezsgyéjén maradva, a VR szemüvegek nyújtotta máshoz nem hasonlítható élményből is lehet profitot csinálni. Jelenleg elenyésző számban, de léteznek olyan cégek, amelyek a virtuális valóságot, mint szolgáltatást értékesítik, ám egy kreatív, jól elkészített üzleti modellel, hamar a szegmens vezetőjévé lehet válni.

A VR szemüveg nyújtotta játékok adta világért óránként 8-10 ezer forintot is elkérnek a szolgáltatást nyújtók, és ezzel a VR adta határtalan lehetőségek csak kis százaléka van kiaknázva…

Okosotthon telepítés

Manapság a vételár negyedével többet jelen az, ha a lakásban található bármilyen okostechnológiának minősülő berendezés. Ha pedig komplett IoT rendszer van telepítve, az adott ingatlanért a világ pénzét el lehet kérni.

Azonban hazánkban kevesebben foglalkoznak az okosotthon telepítéssel, lakás „okosítással” vagy szimplán szereléssel. Mivel kevés a hozzáértő, ám az igény növekszik az okosmegoldások felé, így érdemes lehet belevágni egy okosotthon telepítéssel foglalkozó cégbe, amely komplett szolgáltatást nyújt.