Összefog a hackertámadások ellen Szöul és Washington

2013. április 3. szerda, 01:24 • www.hirado.huHackertámadás, összefogás
Az utóbbi időben több támadás is érte a Koreai Köztársaság vezető bankjainak és televíziós csatornáinak a szervereit. Dél-Korea fokozza a számítástechnikai fenyegetések elleni védekezést, és az Egyesült Államokkal közösen különféle forgatókönyveket készít elő a megfelelő lépések megtételére - jelentette be Szöulban a védelmi minisztérium azzal összefüggésben, hogy az utóbbi időben több hackertámadás is érte a Koreai Köztársaság vezető bankjainak és televíziós csatornáinak szervereit. Az ezzel összefüggő teendőkről a minisztérium hétfőn tájékoztatta Pak Gun Hje köztársasági elnököt annak a beszámolónak a keretében, amelyet az észak-koreai fenyegetőzésekkel kapcsolatos biztonsági tervekről tartottak. Jóllehet egyelőre nem tudták meghatározni az utóbbi időkben a dél-koreai szerverek ellen végrehajtott hackertámadások forrásait, szöuli katonai szakértők szerint elképzelhető, hogy köze volt hozzájuk Észak-Koreának.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

 A szöuli minisztérium most arról adott tájékoztatást, hogy Dél-Korea a számítástechnika területén is együttműködik az Egyesült Államokkal a védelmi intézkedések kidolgozásában, valamint ezen a területen az általános gyakorlat és a megfelelő technológia alkalmazásában.

 Hírügynökségi jelentés szerint 2010 elején hozták létre Dél-Koreában a különleges kibernetikai parancsnokságot, ahol jelenleg mintegy 400-an dolgoznak. Mintegy 3000-re becsülik azoknak a hackereknek, illetve számítástechnikai specialistáknak a számát, akiket Észak-Koreában egy elitegység tagjaiként arra képeztek ki, hogy számítógépes hálózatokba hatoljanak be információszerzés céljából, vagy azért, hogy vírusokat juttassanak a rendszerekbe.

 Az Egyesült Államok és Dél-Korea fegyveres erői július elejére dolgozzák ki az e területen követendő gyakorlat stratégiáját, amelynek igazi vizsgája majd a szövetségesek augusztusban tartandó közös hadgyakorlatán lesz. Az erre vonatkozó tárgyalásokat a múlt évben kezdték meg az Egyesült Államok és Dél-Korea képviselői.