Jönnek a Microsoft felhőplatformját használó okosautók

2019. március 28. csütörtök, 12:00 • m2mzona.hu
A Renault és a Nissan még 2016 szeptemberében jelentette be, hogy következő generációs gépjárműveikben a Microsoft felhőszolgáltatást kívánják használni. Most pedig úgy tűnik, hogy – a piacon elsőként – valóban készen állnak a Microsoft Connected Vehicle Platformjára épülő szolgáltatások bevezetésére.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása
A korábban csak Connected Car Platformnak nevezett fejlesztés célja, hogy a járművek kapcsolódhassanak a Microsoft felhőalapú szolgáltatásaihoz, például az Azure-hoz, az Office 365-höz és még más programokhoz.
 
Március 20-án a Renault-Nissan-Mitsubishi „szövetség” bemutatta az Alliance Intelligent Cloud-nak nevezett megoldást, amelynek köszönhetően a Renault, a Nissan és a Mitsubishi Motors biztosítani tudja a gépjárművön belüli felhőszolgáltatásokat a csaknem 200 piacon értékesített autóik esetén.
 
A Microsoft közleménye szerint a fejlesztés távoli szolgáltatásokat, proaktív megfigyelést, csatlakoztatott navigációt és assistance szolgáltatást, szoftveres frissítéseket és egyéb szolgáltatásokat tesz elérhetővé. Továbbá a jövő intelligens városainak infrastruktúrájához is lehet majd csatlakozni a segítségével.
 
Az első ilyen modell az új Renault Clio lesz Európában, valamint bizonyos Nissan Leaf modellek, amelyeket Japánban és Európában fognak értékesíteni. Konkrét időpont egyelőre nem tudni, a Renault-Nissan-Mitsubishi szerint az Alliance Intelligent Cloud-ot használó autók várhatóan az idei évben lesznek majd elérhetők.

A Google sem maradhat ki
 
A Microsoft nem az egyetlen technológiai vállalat, amelyik együttműködik a Renault-Nissan-Mitsubishi hármassal. Tavaly ugyanis a szövetség egy többéves megállapodást írt alá a Google-lal az Android-alapú információs és szórakoztató rendszerekkel kapcsolatosan. Tették mindezt egy szélesebb stratégia részeként, melynek célja, hogy minél több csatlakoztatott szolgáltatást integrálhassanak az új gépjárművekbe.
 
Az Android infotainment szolgáltatással felszerelt gépjárművek várhatóan 2021-től lesznek megvásárolhatóak. Ezekben az autókban a sofőrök és az utasok közvetlenül az autóból érhetik el a Google Térképet, és futtathatnak a Google Play-ből letöltött autós applikációkat. A hangvezérléssel működő audioasszisztens segítségével pedig fogadhatják üzeneteiket és hívásaikat, különféle információkhoz juthatnak és szabályozhatják a gépkocsin belüli funkciókat. Ezek a szolgáltatások pedig szintén az Alliance Intelligent Cloud-ba kerülnek integrálásra.