Karas Monika: kiemelkedő lehetőség kapujában állunk a digitális fejlesztésekben

2015. június 18. csütörtök, 12:29 • www.mti.hu
Magyarország kiemelkedő lehetőségek kapujában áll a digitális fejlesztések terén - hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke csütörtökön, az Információs Társadalom Parlamentje címmel az Országházban rendezett konferencián. Mint mondta, a szektor gyorsan fejlődik, kormányzati cél, hogy 2018 végére - az uniós céldátumnál két évvel korábban - minden hazai háztartásnak elérhető legyen a legalább 30 megabites internetszolgáltatás, a napokban elfogadott 2016-os adótörvények pedig adókedvezményt biztosítanak a szélessávú internethálózatok fejlesztéséhez.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

A médiahatóság elnöke megjegyezte, a digitális fejlődés nem szigetszerű folyamat, hanem sok szereplő szerteágazó tevékenységének eredménye, s csak akkor lehet sikeres, ha az érdekeltek együtt tudnak működni egymással. 
   
Megemlítette: az NMHH a nyáron konzultációt kezdeményez az érintettekkel az elektronikus hírközléssel kapcsolatos európai uniós szabályok módosításáról, amelyet 2018-ig kell elfogadni közösségi szinten, ezt követően pedig két év áll rendelkezésre, hogy beemeljék azt a nemzeti joganyagokba.
    
Az NMHH szerepéről szólva Karas Monika arról beszélt, a cél az, hogy a legkisebb hatósági beavatkozásra legyen szükség a fejlődés és a társadalmi jólét biztosításához. 
    
Mint mondta, a hatóság már eddig is arra törekedett, hogy gyorsabbak és egyszerűbbek legyenek a hozzájuk tartozó építési eljárások, de a beruházásösztönzés részének tekintik azt is, hogy idén vagy jövőre elindul a 3400-3800 MHz-es frekvencia pályáztatása, amelyen innovatív szolgáltatások indulhatnak el. Hozzátette: a versenyélénkítést, hosszú távon az innovációt és a megfizethető árak kialakulását szolgálja, hogy felvállalva a konfliktusokat, a hatóság drasztikusan csökkentette a mobilhivás-végződtetési díjakat.
    
Emellett, tette hozzá az NMHH elnöke, támogatják a beruházások összehangolását, a frekvenciák megosztását, lebontják a bürokratikus akadályokat annak érdekében, hogy a fogyasztók jobb és olcsóbb szolgáltatásokhoz juthassanak, míg a felnövekvő nemzedékek médiatudatosságát fejleszti, hogy Bűvösvölgy néven médiaértési és oktatóközpontot hoztak létre, a hatóság hamarosan elérhető szélessáv-mérési alkalmazása pedig egész Európában kimagasló fejlesztésnek számít majd.
    
Karas Monika megjegyezte: tény, hogy a mai fiatalok harminc százaléka már "digitális bennszülött", de ők "az újszülöttek ártatlanságával" fordulnak ezen eszközök felé. 
    
A nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozta a tanácskozáson Malcolm Johnson, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) főtitkárhelyettese is, más államokban és más szektorok számára is példaértékűnek nevezve az e tanácskozás által is kínált nyílt párbeszédet.
    
Mint mondta, fennállásának másfél évszázada alatt számos technológia elterjedését támogatta munkájával a ma az ENSZ szakosított szervezeteként működő ITU, legyen szó a rádióról, a televízióról, a mobiltelefonról, a műholdas adatátvitelről vagy a szélessávról.
    
A főtitkárhelyettes jelenlegi feladataik között említette a digitális televíziós átállás most is tartó, valamint a műsorszórást forradalmasító ötödik generációs mobiltechnológia jövőbeni bevezetésének támogatását.