Kétszer annyi diákkal nyitott idén az E-tanoda

A sikeres tavalyi szemeszter után idén újra indult az E-tanoda program, a tavaszi létszámot megduplázva, 82 gyerek részvételével. A Skype és a Teams technológiáján alapuló, gyerekek közti távoktatásra épülő program új évfolyamát október 6-8 között különleges táborral nyitották meg.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

A digitális technológia és a mobilkommunikáció segítségével köti össze az E-tanoda program a 12-18 éves, iskolai tanulmányaikhoz segítségre szoruló hátrányos helyzetű fiatalokat azokkal a kortársaikkal, akik jól teljesítenek egyes tantárgyakból, és szabadidejükben szívesen megosztják tudásukat másokkal.

A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány, a Telenor Magyarország és a Microsoft Magyarország programjában mostantól már három baranyai kistelepülés diákjai és budapesti gimnazisták tanulnak együtt. Az E-tanodában az önkéntes mentorálással az érettségihez kötelező iskolai közösségi szolgálat is teljesíthető.

A táborral kezdődő félév során az előző tanévhez képest több mint kétszer annyi, immár 82 gyerek vesz részt a programban, és Gilvánfa mellett ezúttal már Magyarmecske és Alsószentmárton diákjai is csatlakoznak, szintén Baranya megyéből.

Tavaly tizennégy hátrányos helyzetű gilvánfai általános és középiskolás tanuló, akiket önkéntes mentorként budapesti gimnáziumok diákjai segítettek a felkészülésben, jól vette az akadályokat és eredményes tanévet zárt.

A program önkéntes mentorai a félév során összesen 140 tanórát tartottak, a legnépszerűbb tantárgyak az angol, a matematika és a magyar voltak.