Komoly támadás érte az IMF számítógépes rendszerét

2011. június 15. szerda, 02:44 • BBC - VirusBuster
A szervezet nem sok részletet hozott nyilvánosságra, de elismerte: az év folyamán korábban "igen komoly betörést" szenvedtek el. A kibertámadás hónapokon át tartott. Az alkalmazottakat e-mailben tájékoztatták a behatolásról, de a sajtóval nem közölték az ügyet. Mint az üzenet fogalmazott, "gyanús állománytovábbításokra" figyeltek fel. Ennek kapcsán kiderült: a támadók feltörték az Alap egyik asztali gépét, ahonnan hozzá tudtak férni a szervezet rendszereihez. Ugyanakkor "semmi nem mutatott arra, hogy csalás céljából személyes adatokat kerestek volna".

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Egy biztonsági szakértő szerint célzott támadás történt, s a feltört gépre olyan szoftvert telepítettek, amellyel egy nemzetállam "digitális belső jelenlétre" tehetett szert az IMF-nél.

Az IMF, melynél természetesen sok országról tárolnak érzékeny gazdasági adatokat, úgy nyilatkozott: rendszerei rendeltetésszerűen működnek. A Világbank közölte: a biztonság kedvéért rövid időre megszakította hálózati kapcsolatát a Valutaalappal.

Az utóbbi időben egyik nagy szervezetet a másik után érte súlyos támadás -- elég csak a Sonynál és a Lockheed Martinnél történt incidensre utalni. Leon Panetta CIA-főnök épp a múlt héten jelentette ki az amerikai Kongresszusban: "a mai világban valós lehetőség", hogy egy nagyszabású kibertámadással komoly fennakadást okozzanak az energetikai, pénzügyi, biztonsági és kormányzati rendszerek működésében.