Lovász László lett az MTA új elnöke

2014. május 7. szerda, 10:46 • www.orientpress.humta, elnök, Lovász László,
Lovász László matematikust választották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 185. közgyűlésén kedden. Megbízatása három évre szól. A zárt ülésen megválasztották a testület főtitkárát és főtitkárhelyettesét, az akadémia alelnökeit és akadémikus elnökségi tagjait. Lovász Lászlót a voksok 61,8 százalékával választották elnökké a zárt ülésen - olvasható az akadémia honlapján. Az elnöki posztért Lovász László mellett Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus indult. Az új elnök megbízatása 3 évre szól.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

Az MTA főtitkárává Török Ádám közgazdászt (60,1 százalék), főtitkárhelyettesévé pedig Barnabás Beáta Mária növénybiológust választották meg (56,2 százalék).

Az élettudományi alelnökké a voksok 70,2 százalékát kapó Freund Tamás neurobiológust választották, a társadalomtudományi alelnök Vékás Lajos jogtudós lett 57,1 százalékkal, a természettudományi alelnök pedig 67 százalékos támogatottsággal Szász Domokos matematikus.

A közgyűlés élettudományi elnökségi taggá 61,4 százalékkal Tulassay Tivadar orvost, társadalomtudományi elnökségi taggá 59,7 százalékkal Szabó Miklós régészt, ókorkutatót, természettudományi elnökségi taggá pedig 53,6 százalékkal Bokor József villamosmérnököt választotta.

Az akadémia főállású vezetői az MTA elnöke, főtitkára és főtitkárhelyettese, akiket a közgyűlés három évre választ meg a hazai akadémikusok közül. Ugyancsak három évre választják meg az akadémia három alelnökét. 

Az elnök irányítja az MTA tevékenységét a közgyűlés döntéseinek és határozatainak megfelelően, az alapszabályban meghatározott módon, továbbá képviseli az akadémiát. 

Az összegzésben olvasható, hogy a főtitkár a közgyűlés határozataival és az elnök iránymutatásával összhangban, az alapszabályban meghatározott módon működteti a titkársági szervezetet, ezen keresztül ellátja a kutatóhálózat adminisztratív irányítását. A főtitkár hivatalból az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának (AKT) elnöke. 

A főtitkárhelyettes segíti a főtitkárt munkájában, és akadályoztatása esetén helyettesíti. Az alelnökök az elnök által meghatározott munkamegosztás szerint látják el a feladatukat, tevékenységükért a Közgyűlésnek felelnek.

A közgyűlés tagjai ugyancsak döntöttek az MTA választott elnökségi tagjainak személyéről. Az akadémia legfőbb döntéshozó testülete a közgyűlés, amelynek tagjait a hazai akadémikusok és a nem akadémikus közgyűlési képviselők alkotják. Két közgyűlés között az elnökség az akadémia döntéshozó testülete - olvasható a www.mta.hu oldalon. 

Az MTA Elnökségét az elnök, az alelnökök, a tudományos osztályok elnökei, a hazai területi bizottságok elnökeinek egy képviselője, a főtitkár, a főtitkárhelyettes, a közgyűlés által választott három akadémikus és három nem akadémikus közgyűlési képviselő, továbbá a közgyűlés által választott három kutatóintézeti igazgató alkotja. Utóbbi három tag közül egy-egy képviseli a matematikát és a természettudományokat, az élettudományokat, valamint a társadalomtudományokat.