Megkezdődött a FUTÁR közterületi kijelzőinek kihelyezése

Megkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Futár (forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer) programhoz kapcsolódó utastájékoztató táblák kihelyezését Budapest több pontján. A BKK szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint városszerte 263 új utastájékoztató készüléket helyeznek ki. Eddig 64 helyszínen állították fel az ezeket tartó oszlopokat, és egy részükön már a kijelzők is ott vannak. A kijelzők májustól-júniustól már működőképesek lesznek, a járat számát, útirányát és a megállóba érkezésig várható időt jelzik, de a várható forgalomkorlátozásokról, forgalmi zavarokról is tájékoztatják majd a várakozókat szövegesen és hangban is.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

 A helyszínek kiválasztásánál fontos szempont volt a BKK közlése szerint a nagy utasforgalom, de a szakemberek a területi elosztást is figyelembe vették, így minden kerületben, és néhány agglomerációs településen is lesznek kijelzők.


    

Forrás: MTI

 A projekt keretében 2295 járművön helyeznek el többi között fedélzeti számítógépet, GPS-jeladót, amely segítségével lehetővé válik a valós idejű, GPS-alapú nyomkövetés, így a diszpécserek folyamatosan szabályozhatják a felszíni járművek közlekedését, és az utasok tájékoztatása is pontosabbá válik.