Nemzetiségek bizottsága: az online média felé kell fordulni

2017. június 8. csütörtök, 14:00 • www.mti.hu
Az online platformok felé kell fordulni a nemzetiségi tartalomszolgáltatásnál, mivel a fiatalok kétharmada már nem a tévéből, rádióból, hanem innen tájékozódik - hangsúlyozta az Országgyűlés nemzeti kisebbségek bizottságának szerdai ülésén a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Dobos Menyhért nagy sikernek nevezte a közmédiában május végén rendezett nemzetiségi napot, amelynek televíziós és rádiós programjai mintegy háromnegyed millió embert érték el.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

Arról beszélt, igyekeztek a hagyományos tematikák - mint a gasztronómia - mellett más érdekességeket a műsorba emelni, például a történelemről, táncról vagy bármilyen más művészeti formáról. Hangsúlyozta, hogy a nemzetiségek országos önkormányzataival egyeztetve rendkívül sokrétű programot sikerült összeállítani.
    
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke sikeresnek nevezte a műsorfolyamot, amihez "mindenki próbált hozzátenni, hogy a nap jól sikerüljön". Azt hangsúlyozta, hogy a tematikus nap elsősorban a többségi társadalomnak szólt, megmutatva a nemzetiségi kultúrák értékeit, érdekességeit.
    
Fuzik János szlovák nemzetiségi szószóló "meglepően változatosnak" és sikeresnek nevezte a május 21-i programot, míg a hazai ukránokat képviselő Hartyányi Jaroszlava - azt jelezve, jó úton jár e programmal a közmédia - azt szorgalmazta, hogy minden népcsoportnak évente legalább egy istentiszteletét anyanyelven közvetítsék.
    
Mint mondta a fiataloknál a vallásnak jelentős közösségmegtartó ereje van.    Erre reagálva Dobos Menyhért azt közölte, hogy a vallási műsorok közmédiabeli adásidejét egy 2000-ben kötött megállapodásban osztották el egymás között az egyházak.

Kapcsolódó dosszié: Információs társadalom