Palkovics: meg kell változtatni Magyarország "leányvállalat-ország" arculatát

2018. december 12. szerda, 09:00 MTI
Meg kell változtatni Magyarország "leányvállalat-ország" arculatát, meg kell teremtetni az ideális környezetet, melyben az innovatív termékfejlesztési folyamatokat Magyarországon, magyar munkaerővel végezhetik el a vállalatok - mondta Palkovics László innovciós és technológiai miniszter egy szakmai rendezvényen kedden Budapesten.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Az eseményen mutatták be az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett Mercedes-Benz Reform LE autóbusz család új tagját.

A miniszter hangsúlyozta: ehhez meg kell erősíteni a hazai kis- és középvállalkozásokat, növelni kell termelékenységüket, nekik is be kell lépniük a digitalizáció korszakába. Ehhez szavai szerint a magyar cégeknek is önálló, új termékekkel kell megjelenniük itthon és a nemzetközi piacokon, ez az innováció végső célja.

Budapestet a hazai innováció központjának nevezve hangsúlyozta, a kormány szeretné a vidéket is "magasabb sebességre" kapcsolni, azért is, mert a vidéki nagyvárosok és az ott működő kutató-tudásközvetítő és gazdasági szervezetek a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerben kiemelt szerepet játszanak.

A miniszter rámutatott: az ITK és a mostani buszátadás kiváló példa az innovációs tevékenységre, a 2002-ben alapított cég a hazai közösségi közlekedés egyik meghatározó szereplője, a vállalat teljes körű megoldásokkal segíti több város közlekedését. 

Palkovics László jelezte: a jól szervezett és modern közösségi közlekedés az úgynevezett okos város alapja, ez a jövő útja. Az okos városok fejlesztésének része a vállalkozás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások középpontba állítása, a városi zöldterületek kiterjesztése, a digitális közösségi szolgáltatások fejlesztése, és a közösségi közlekedés megújítása is - tette hozzá a miniszter. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiájának fontos eleme a magyar buszgyártás megerősítése, a magas hazai hozzáadott értékkel bíró járműállomány kialakítása - mondta.

Az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. kedden Budapesten mutatta be Mercedes-Benz REFORM 501 LE néven az új magyar fejlesztésű, elővárosi autóbuszt. A 12 típusból álló termékcsalád újabb tagjának bemutatását követően bejelentették, hogy az ITK Holding Zrt. és annak leányvállalata bővítette együttműködését a Mercedes-Benz Transporter divíziójával is. 

Közölték: a cégcsoport elkezdi a Sprinter és a kishaszonjárművek alapjaira történő fejlesztéseket és azok gyártását, így a későbbiekben a kisebb járműkategóriákban is a hazai autóbuszgyártás meghatározó szereplője lesz. 

Azt is bejelentették, hogy az ITK Holding leányvállalata szerződést kötött a Debreceni Vagyonkezelő Zrt-vel és a Civis Ház Zrt-vel a cégcsoport jövőbeni fejlesztéseihez szükséges,  200 000 négyzetméteres ingatlan megvásárlásáról. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója ezzel párhuzamosan szándéknyilatkozatot írt alá a cégcsoport jövőbeli fejlesztéseivel kapcsolatos stratégiai együttműködésről.


(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)