Pénztárgépek - OKSZ: jelentős többletkiadást okoz a cégeknek a korábbi géprendelés

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az olcsóbb pénztárgépek hiánya több milliárd forint többletkiadást jelent a legkisebb vállalkozások számára a kereskedelemben, ha a cégek az NGM felhívásának megfelelően járnak el, vagyis augusztus 31-ig megrendelik az új pénztárgépeket. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalkozóknak legkésőbb augusztus 31-ig meg kell tenniük az átállás érdekében előírt lépéseket, tehát a jövő hét végére valamennyi érintettnek rendelkeznie kell érvényes pénztárgép-megrendeléssel. Az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek online pénztárgépre cserélésének határideje augusztus 31., míg az elektronikus naplóval rendelkező gépeket idén december 31-ig kell lecserélniük a kereskedőknek. 2014. január 1-től már csak online pénztárgép használható minden magyarországi kereskedelmi egységben

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

 Az OKSZ pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az NGM pénztárgép rendelési felhívása - amelyet az érintett kereskedők és vendéglátósok is értetlenül fogadtak - "felborította az előzetes józan számításokat".
    
 A szövetség kifejti, hogy ellentmondás van az ellenőrző hatóság, vagyis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a szaktárca közlései között, mivel az NGM a pénztárgép megrendelését és az üzembehelyezési kódot együtt, míg a NAV csak az üzembehelyezési kód igénylését kéri az augusztus 31-i határidőig.
    
 A kereskedelmi szövetség szerint "súlyos probléma", hogy az NGM pénztárgép rendelési elvárása augusztus végéig nem teljesíthető, ugyanis nincs megvásárolható pénztárgép, az engedélyezett pénztárgépek gyártásának felfuttatása még nem kezdődött meg.
    
 "Rendelni lehet ugyan pénztárgépet, de nem biztos, hogy az megfelel a kereskedőnek" - írja az OKSZ, kifejtve, hogy az átállásra kötelezettek 518 féle pénztárgépet használhatnak, ez is mutatja az igények sokféleségét. Ezzel szemben a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal nyilvántartása szerint eddig négy forgalmazó kapott online pénztárgép értékesítésére engedélyt, vagyis egyelőre szűk a kínálat.
    
 Az OKSZ szerint nem könnyíti meg a választást, hogy az engedélyezett online pénztárgépek ára egységesen 140 ezer forint körül mozog.
    
 Több forgalmazó engedélykérelmének elbírálása is folyamatban van a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál (MKEH), vagyis várható újabb, a jelenlegi 140 ezer forint körüli árnál olcsóbb pénztárgépek megjelenése is, 110-120 ezer forint körüli árakon.
    
 Az NGM felhívása miatt ugyanakkor tanácstalanok a kereskedők, hogy megrendeljék-e a drágább gépeket augusztus 31-ig.
    
 Sok kisvállalkozás napi, néhány ezer forintos pénzügyi gondokkal küszködik, számukra eleve óriási teher a pénztárgép vásárlás, még az 50 ezer forint támogatással együtt is.
    
 Az olcsóbb pénztárgépek hiánya az NGM felhívásának teljesítése esetén több milliárd forint többletkiadást jelent a legkisebb vállalkozások számára. A kereskedelemben például a legkisebb, egyboltos kereskedők száma 80 ezer, bár a többi kicsi sem "dúskál a javakban" - hangsúlyozza az OKSZ.
   
 Kiemelik: az üzembehelyezési kódot augusztus végéig igényelni kell, ez a jogkövető magatartás része. Azt javasolják a kereskedőknek, hogy rendelés esetén mindenképpen kössenek ki elállási jogot, mivel csúszhat a gyártás, ráadásul később megjelenhet olcsóbb, vagy jobb pénztárgép is a piacon, ami nem csekély megtakarítást jelenthet.
    
 Célszerű az ajánlatkérés és a rendelés folyamatát körültekintően nyilvántartani, a megrendelés esetleges visszautasításával együtt: ha bármilyen ok miatt a pénztárgép forgalmazója nem fogadja el a megrendelést, arról a kereskedő nem tehet - olvasható a közleményben.