Postára adta a NAV az utolsó e-szjáról szóló tájékoztatókat

2018. január 23. kedd, 09:45 • www.kormany.hue-szja, NAV, Tállai András, ügyfélkapu, adózás
Postára adta a Nemzeti Adó-és Vámhivatal az utolsó tájékoztatókat, amelyekben azokat értesítik, akiknek már a NAV készíti el az adóbevallás-tervezetét, az ügyfélkapuval rendelkezők már kaptak értesítést. Idén az áfás magánszemélyek és az őstermelők válláról is leveszi ezt a terhet az adóhatóság – tájékoztatta a Magyar Hírlapot Tállai András. A hónap végéig mindenki megkapja a tájékoztatást, akinek az idén a NAV készíti el az adóbevallás-tervezetét. Azok, akik rendelkeznek ügyfélkapuval, elektronikusan kapják meg az értesítőt, rajtuk kívül összesen közel három és fél millió adózónak küldött ki értesítőt az adóhivatal.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

Az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők a tervezetet március 15-től megnézhetik, jóváhagyhatják, és akár módosíthatják is. Ügyfélkapu-regisztráció hiányában március 19-ig sms-ben, a hivatal honlapjáról elérhető űrlapon, formanyomtatványon, levélben, személyesen az ügyfélszolgálatokon, valamint a NAV Infóvonalon a 1819-es telefonszámon is kérhető a tervezet postázása. A régi ÁNYK nyomtatványkitöltő program is használható, ennek legfrissebb változata már letölthető a NAV honlapjáról.

Tállai András felhívta a figyelmet, jelentősen bővült azoknak a köre, akiknek idéntől már a NAV készíti el a bevallása tervezetét. A NAV már az őstermelőknek, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a korábbi években munkáltatói adómegállapítást választóknak is elkészíti a bevallástervezetet. Az egyéni vállalkozóknak is segít az adóhivatal: ők az e-szja webes kitöltőfelületének használatával tölthetik ki gyorsabban és egyszerűbben szja-bevallásukat február 26-ig.

Az egyéni vállalkozói tevékenységet nem végző magánszemélyeknek – a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésére kötelezettek is – a bevallást május 22-ig kell benyújtaniuk, az egyszázalékos felajánlásokról pedig már most rendelkezhetnek.

Az e-szja, amely négymillió magánszemélyt szabadított meg a bevallás kitöltésének nyűgétől, nemcsak az adózásban, hanem a fejlesztésben is nagy áttörést hozott: a tavalyi év legjobb infokommunikációs projektje az adóhivatal saját fejlesztésű programja, az e-szja lett – mondta Tállai András. Mindez azért fontos, mert állami szerv korábban még soha nem kapott innovációs díjat, a NAV az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége elismerését kapta meg. További újítás, hogy idéntől a személyijövedelemadó-bevalláshoz hasonlóan a jövedéki adóbevallás tervezetét is a NAV készíti. A tavaly július elsejével bevezetett – az EU-ban is példaértékűnek számító – elektronizált jövedéki rendszernek köszönhetően gyakorlatilag minden jövedéki adófizetési kötelezettséget érintő adat befut a hivatalhoz. Az adóhivatal fejlesztéseinek célja, hogy 2021-re teljesen papírmentessé tegye az adóbevallást.