Rekordlétszám, régiós szinten egyedülálló kezdeményezés, jó hangulat – véget ért az Infotér Konferencia

2018. október 12. péntek, 11:00 • Infotér Konferencia 2018, Infotér Konferencia, MI Koalíció
Az idei konferencia jócskán tartogatott meglepetéseket. Már a nulladik napon részesei lehettünk a mérföldkőnek számító paktumnak, a jótékonysági vacsorát követően pedig csütörtökig nem volt megállás. Az Infotér Konferencia legjeiből szemezgettünk.

Twitter megosztás
Google+ megosztás
Cikk küldése e-mailben
Cikk nyomtatása

Októberben ismét megrendezésre kerül az informatika ünnepének is kikiáltott Infotér Konferencia, ami idén, közel 1600 résztvevőt vonzott. Soltész Attila az Infotér elnöke szerint, ennyi érdeklődő kifejezetten soknak számít az informatikai középpontú rendezvényeken, aki a sikert és a népszerűséget a széles érdeklődési kört lefedő előadásoknak, a több tucat különböző témának, no meg a jó hangulatnak tudja be.

MI Koalíció

A nulladik nap, azaz október 9-e több szempontból is rendhagyó volt idén. Egyrészről az I/O Konferencia rengeteg külföldi előadóval, érdekes témákkal volt, hogy teltházzal üzemelt, másrészről pedig a keddi napon köttetett meg a Mesterséges Intelligencia Koalíció.

Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia által generált kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.

Maga az aláírási ceremónia is látványosra sikeredett. A tollakat drónok és egy R2D2-re emlékeztető robot adta át.

Tripla felajánlás

A keddi izgalmak a koalíció megalapításával nem értek véget, este ugyanis kezdetét vette a jótékonysági borárverés, ahol szép számmal képviseltették magukat az önzetlen támogatók.

Az aukciós kalapácsnál, csak a licitjelző táblák emelkedtek sebesebben a levegőbe, aminek eredményeképp idén 1 250 000 forinttal támogathattuk az Autistic Art alapítvány áldozatos munkáját, sőt. A csütörtöki napon a MultiContact képviselője olyat tett, amire eddig még nem volt precedens: visszamenőleg megháromszorozta az általuk vásárolt rajzért és borért felajánlott összeget. Ezúton is köszönjük a nagylelkű felajánlásokat.

Jó hangulat, tucatnyi előadás, esti fogadás

A szerda is a csütörtök is izgalmasan alakult. Több helyszínen, a legkiválóbb előadók adták egymásnak a mikrofont. A díszteremben a szerdai napon a digitalizáció, az e-megoldások, és a mesterséges intelligencia volt a fókuszban.

Például Schanda Tamás János előadásában a mesterséges intelligencia működtetésével kapcsolatos felelősség jelentőségéről szólt, kiemelve, hogy a 21. század új lehetősége a mesterséges intelligencia forradalmi fejlődése. Kara Ákos, az ITM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hangsúlyozta, a kormány szándéka az, hogy minden magyar ember a digitalizáció nyertese legyen.

A szerdai előadások végén a networking és kikapcsolódás vette át a szerepet. Az emlékezetes pillanatokért a finom falatok, a kiváló italok és a talpalávaló zenék feleltek.

Csütörtökön a kiberbiztonságra és az e-közigazgatásra terelődött a hangsúly, a megszólalók soraiban pedig számos tisztségviselőt köszönthettünk.

Infotér 2019

Jövőre ismét konferencia, ami szám szerint a 10. lesz. A jeles alkalomból kifolyóan, a szervezők különlegességgel készülnek. Soltész Attila pedig azt is elárulta, hogy már most elindult a készülődés.