Startup pályázat is segíti az újbudai fiatalok vállalkozóvá válását

2015. június 10. szerda, 12:19 • www.orientpress.hu
Nem terheli magas adókkal a kerület lakóit Újbuda önkormányzata. A kiszámítható és viselhetõ adók stabil költségvetési helyzettel párosulnak – így folyamatosak a beruházások is. A Rádió Orienten Hoffmann Tamás polgármester elmondta, az egyes generációk kiemelt figyelmet kapnak: támogatják a gyermekek nyári táboroztatását, a fiatalok vállalkozóvá válását startup pályázattal segítik, a szépkorúak pedig több száz program közül választhatnak.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Újbuda a fõváros kerületei közül a legnépesebb. A sokféle városrészbõl álló heterogén régió a fõváros déli részén, a budai oldalon helyezkedik el. A Rádió Orient mûsorában Hoffmann Tamás elmondta, a lakosság harmada 60 év feletti, ám emellett folyamatosan növekedik a visszatelepülõ fiatalok száma. A polgármester a 11. kerület további jellemzõi közül a heterogén városszerkezetet, a sokszínűséget, a zöldterületek nagy számát, a jó közlekedést emelte ki. Hozzátette, a statisztikák alapján a fõvárosban Újbudán a legjobb a közbiztonság.

Vállalható és viselhető adók 

Költségvetésük stabil, Hoffmann rámutatott, általában 20-21 milliárd forintos fõösszegekrõl indulnak – ez a szám igazodik az aktuális gazdasági és szociális körülményekhez. „Az önkormányzat bevételei jelentõs arányban adókból származnak, azonban nem terheljük meg a vállalkozásokat és a magánszemélyeket. Kommunális adót nem szabtunk ki, míg az építmény- és telekadó vállalható és viselhetõ” - a polgármester hozzátette, a tartalékokat minden évben hitelfelvétel nélkül képzik. Kiemelte: a stabil költségvetés mindenki számára követhetõ, 70 százalékban a kötelezõ, míg 30 százalékban az önként vállalt feladatokat fedezi. 

Az elfogadott gazdasági koncepció 2020-ig határozza meg a kerület fejlesztéseit – emelte ki Újbuda polgármestere. Hoffmann Tamás rámutatott, a ciklusokon átívelõ program alapképet fest a kerületrõl, így a jövõbeni ágazati stratégiák alapja lehet. 

Bõvül a gyermek-egészségügyi szakellátás 

A stabil gazdálkodás lehetõvé teszi a nagyobb beruházásokat. Hoffmann Tamás példaként a Móricz Zsigmond tér és a Gomba megújulását, a Bikás park újjászületését, továbbá a sportfejlesztéseket emelte ki. A polgármester a gyermek-egészségügyi centrum megvalósítását nevezte meg fõ jövõbeni feladatként. „A szakrendelés kibõvítése és fejlesztése a kerület területénél szélesebb kört fedhetne le” - hozzátette, emellett folyamatos a közterület fejlesztés és a környezetvédelmi ártalmak csökkentése. 

Startup pályázat egyetemistáknak 

Az újbudai önkormányzat programot indított a köznevelési intézetek átalakítására. A Farkasréti Általános Iskola épületének megújítására például több mint 800 millió forint elõteremtésén dolgoznak. Az iskolák és óvodák mellett a bölcsõdéket is érintik a fejlesztések: egyre több a sportolási lehetõség és a zöldterületek aránya is növekszik. „A kerület vezetésének igen fontos a fiatalok korosztályok szerinti megszólítása. A sportolási lehetõségek bõvítése mellett intelligens eszközökkel szereljük fel az oktatási intézményeket, és nyitunk az egyetemisták felé is” - a polgármester egy, a felsõoktatási hallgatóknak kiírt startup pályázatot nevezett meg példaként. 

Pezsgõ kulturális negyed épül a hagyományokra 

A kerület kiemelt szerepet szán a kulturális koncepció megújítására. Hoffmann elmondta, a tervezet nemsokára a képviselõ-testület elé kerül. Rámutatott, az önkormányzat maximálisan kihasználja közösségi hálózatát, támogatja a magánkezdeményezéseket. „Szentimreváros hagyományai, az egyetemi ifjúság és a színes ötletek jó alapot adnak egy pezsgõ kulturális negyed kialakításához.” Mindezek mellett a polgármester a kerületi sportéletre is felhívta a figyelmet. A sikeres csapatok támogatása mellett ugyanis kiemelt cél a tömeg- és szabadidősport népszerûsítése. Hozzátette, ennek nincsenek korosztályi határai, az óvodásokra ugyanúgy figyelnek, mint a 60 év felettiek sportolási lehetőségeinek megteremtésére.