Tíz csomópontban elkezdte a köztéri Futár-kijelzők tesztjét a BKK

2013. október 7. hétfő, 08:00 MTI • Futár, BKK, utastájékoztatás,
Tíz csomópontban elkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Futár (forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer) utcai kijelzőinek tesztelését. A központ vasárnap Facebook-oldalán közölte, hogy a kijelzőkön már olvasható, mikor indul a következő járat az adott megállóból. Egyebek mellett a Kolosy téren, a Lehel téren, az Újbuda-központ megállóban, illetve az Erzsébet körút megállóban indították el a tesztüzemet. A tapasztalatok alapján a következő hetekben fokozatos bekapcsolják a többi kijelzőt is, és várják az utasok észrevételeit.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

A BKK az elmúlt hónapokban összesen 263 darab kijelzőt helyezett el a főbb csomópontban és megállókban, amelyek nem csak a következő járatról és annak indulásáról, de forgalmi zavarokról is tájékoztatást adnak. A várható érkezési időt a rendszer újraszámolja, ha az adott jármű bármilyen forgalmi akadály miatt késik a menetrendhez képest. Ezen kívül a várható forgalmi változásokról és a forgalmi zavarokról futó szöveges és hangos tájékoztatást is adnak majd a berendezések. A Futár összköltségvetése 6,7 milliárd forint, megvalósítására a BKK és a BKV mintegy négymilliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból. Az alvállalkozó Synergon novemberre készül el a teljes rendszerrel, a közeljövőben egy mindenki által letölthető mobiltelefonos alkalmazás kiadásával fejlesztik tovább, erre már megtörténtek az előkészületek.