Varga Mihály: a Világbank segítheti a magyar vállalkozások nemzetközi piacra jutását

2019. július 2. kedd, 12:00 MTI
A kormány stratégiai célja a kis- és középvállalkozások (kkv) exportképességének növelése - hangsúlyozta Varga Mihály a Világbank országcsoport-igazgatójával, Günther Schönleitnerrel folytatott megbeszélésén, melyen az is szóba került, hogy a Világbank-csoport milyen módon segítheti a magyar vállalkozások nemzetközi piacra jutását, illetve a visegrádi országok közös régiós stratégiájának kialakítását - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása
A pénzügyminiszter a közlemény szerint a hivatalában tartott tanácskozáson kiemelte: a kormány mindent elkövet azért, hogy a magyar cégek egyre nagyobb arányban kapcsolódhassanak be a Világbank-csoport számos területen megvalósuló tendereibe. A nemzetközi pénzügyi intézmény pályázatain az elmúlt néhány évben közel 40 projektben vehettek részt magyar cégek több mint 50 millió dollár értékben.

Egyre több versenyképes magyar cég van. A Világbank szakemberei komoly segítséget nyújthatnak abban, hogy még több hazai vállalkozás kaphasson nemzetközi lehetőséget - hangsúlyozta a miniszter. 

Varga Mihály megerősítette, hogy Magyarország támogatja a Világbankot a bevándorlással és a szegénységgel érintett országokkal kapcsolatos fejlesztési elképzeléseiben. A tavalyi tőkeemelések ugyanis lehetővé teszik, hogy a pénzintézet forrást biztosítson munkahelyek kialakításához, az infrastruktúra megteremtéséhez és a helyi vállalkozások megerősítéséhez. 

Ez a gondolkodás közel áll a magyar állásponthoz is, hiszen véleményünk szerint a gondokat helyben kell orvosolni - szögezte le a tárcavezető. 

A felek a magyar fővárosban ősszel megrendezendő Víz Világtalálkozó kapcsán egyetértettek abban, hogy a Világbanknak kulcsszerep juthat a fenntartható fejlődés szempontjait is magában foglaló fejlesztések finanszírozásában - ismerteti közleményében a tárca.





(Fotó: MTI)