Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
27 találat a(z) "államigazgatás" cimkére.

Az ügyfélközpontúság és a közcélok szolgálata valósul meg

2017. július. 16. 13:04
A polgári kormány tartalmában és minőségében megreformálta a közigazgatási rendszert, az államigazgatásban és a kormányzati működésben az ügyfélközpontúság és a közcélok szolgálata valósul meg – mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar szakirányú továbbképzési szakok oklevélátadó ünnepségén.

Reziliencia a gyakorlatban

2017. április. 19. 07:26
A reziliencia a kihívásokkal való sikeres megbirkózási képességeinket jelenti. Azt, hogy megértettük a helyzetet, megtettük a szükséges változtatási intézkedést – mondta el Szügyi György, a téma gyakorlati szakértője. A közszolgálatban minden olyan hivatal (és munkatársai), amely megszűnt vagy beolvadt például a megyei kormányhivatalba, reziliens viselkedési elvárások elé került – tette hozzá a szakember.

A digitális transzformációról szólt a szeptemberi ITB Club

2016. szeptember. 20. 12:33
NEXON IT-KIKÖTŐ 2016. címmel tartott konferenciát Magyarország egyik legnagyobb HR szolgáltatója. A rendezvény középpontjában a jelenleg is zajló digitláis transzformáció állt. Az eseményhez ez alkalommal, rendhagyó módon az IT Business Club is csatlakozott. Az érdeklődők két kerekasztal-beszélgetésen hallhattak az államigazgatási szektor és a versenyszféra legújabb tredjeiről, valamint a digitális kompetenciák és generációs különbségek kérdéseiről.

Lázár: két kormánykabinet jön létre

2016. július. 08. 08:01
A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tárcavezető kifejtette: mindkét kabinetet miniszter vezeti majd, döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó, Orbán Viktor döntése alapján témák, ügyek tartoznak majd a kabinetekhez. A változás célja, hogy több idő maradjon a két...

A hatékony közigazgatás javítja a versenyképességet

2016. január. 20. 23:12
A hatékony, olcsó, gyors közigazgatás, illetve az összefogottan, költségtakarékosan működő államigazgatás versenyképesebbé teszi Magyarországot - hangsúlyozta Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára a Joint Venture Szövetség szakmai rendezvényén kedden Budapesten. Kiemelte: a szervezeti reform mellett fontos, hogy minél kevesebb államigazgatási eljárásért kelljen illetéket, díjat fizetni. Tavaly a megyei és a járási...

Infotér Konferencia 2015 – Interjú Dr. Tuzson Bence államtitkárral

2016. január. 14. 12:43
Az államigazgatásban lépésváltás szükséges, ehhez elsősorban az állam működését kell racionalizálni – emelte ki Dr. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a 6. Infotér Konferencián. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb közigazgatási reformja zajlik most, ezek a fejlesztések pedig csak a racionalizálás által tudnak jól működni – tette hozzá.

Átadták a kormányablakot a XV. kerületben

2016. február. 17. 08:51
Megnyílt Budapest 20. második generációs kormányablaka a XV. kerületben. Május végéig összesen 30 kormányablak jön létre a fővárosban, ezt követően pedig további két ügyintézési pont a Nyugati és a Keleti pályaudvaron – mondta az átadón György István, Budapest főváros kormánymegbízottja. A most átadott húsz munkaállomással és négy fotófülkével ellátott kormányablakot a Kerületi Hivatal Bácska utcai épületében, egy korábbi járműszerelő gyár székházában alakították...

A versenyképesség javítása miatt van szükség a bürokráciacsökkentésre

2016. február. 08. 09:58
A versenyképesség javítása miatt van szükség a bürokráciacsökkentésre - mondta Lázár János az M1 aktuális csatorna műsorában hétfő reggel. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyarországi ügyintézés lassú, körülményes, nehézkes, az átalakítás legfontosabb célja tehát az eljárások gyorsítása, egyszerűsítése és olcsóbbá tétele. Jelezte: Magyarországon 4 millió 300 ezer ember fizet a munkája után adót, közülük egymillió a közszférában dolgozik, vagyis...

Államkincstári értékesítési pont nyílt Rákosmentén

2016. december. 22. 09:27
Immár öt budapesti kormányablakban érhetők el a Magyar Államkincstár (MÁK) állampapír értékesítési szolgáltatásai, miután a XVII. kerületben átadták a legújabb értékesítési pontot. Budapest Főváros Kormányhivatala és a MÁK együttműködésének köszönhetően így újabb helyszínen bővül a kormányablakokban elérhető szolgáltatások száma. Újabb budapesti kormányablakban bővültek a szolgáltatások, miután a Rákosmentén található kormányablakban is elérhetővé váltak a Magyar...

Ismét lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra

2015. október. 28. 09:09
Hatodik alkalommal hirdeti meg a kormány a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot. Az ösztöndíjat elnyerő jelentkezők hét hónapot egy hazai központi államigazgatási szervnél, három hónapot pedig egy európai ország közigazgatási intézményénél töltenek el. November 17-ig lehet jelentkezni. Olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező, a közigazgatási életpálya iránt elkötelezett, idegen nyelveket beszélő, tehetséges fiatalok jelentkezését várják, akik nyitottak, és...

összesen: 27 db | 10 db/oldal

1 2 3