Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
7 találat a(z) "Elektronikus Levéltár" cimkére.

Megvalósult az E-levéltár projekt – összefoglaló a sajtótájékoztatóról

2013. szeptember. 21. 09:13
Elkészült Európa egyik legfejlettebb, a modern kor kutatói igényeinek megfelelő levéltári nyilvántartó és archiváló rendszere – jelentették be a csütörtöki sajtótájékoztatón az Elektronikus levéltárat megvalósító Konzorcium vezetői a Magyar Tudományos Akadémián. A teljes mértékben Európai Uniós támogatásból létrejövő, 2,75 milliárd Forint költségvetéssel bíró projektet a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a Nemzeti...

Módosult az Elektronikus levéltár című felhívás

2013. november. 06. 08:34
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Elektronikus levéltár” című (EKOP-1.2.8 kódszámú) kiemelt projekt tervezési felhívás és útmutatójának B1. Jogi forma pontja az alábbiak szerint változik: Jelen támogatási konstrukció keretében a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vagy az általa vezetett konzorcium nyújthat be projektjavaslatot. A konzorciumba bevont tagoknak is meg kell felelniük az EKOP-ban meghatározott, lehetséges kedvezményezetti körnek.”...

Sínen van a KKIR és az elektronikus levéltári projekt

2013. március. 24. 13:52
Mi a közös az elektronikus levéltári projektben és a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kialakításában? Az, hogy immár mindkét rendszer sínen van. A feladatok nehézségeiről, megvalósulásuk részleteiről a 2013-as ITBusiness & Technology konferencián ,Tóth Péter, a NISZ illetékes projektigazgatója és Babócsy László, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Zrt. projektvezetője beszélt.

Finisben az Elektronikus Levéltár

2013. július. 10. 19:07
Július 10-12-én, Badacsonyban tartják a Fiatal Levéltárosok Egyesületének V. Tudományos Nyári Táborát, melynek első napján bemutatták az Elektronikus levéltár fejlesztésében eddig elért eredményeket és felvázolták az elektronizált folyamatoknak köszönhető, új kihívásokat. A Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest Fováros Levéltára és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) alkotta konzorcium 2008 óta dolgozik az Elektronikus levéltár megvalósításán.

Módosítás az Elektronikus levéltár című kiemelt felhívásban

2013. április. 30. 14:47
Az EKOP-1.2.8 kódszámú, „Elektronikus levéltár” című kiemelt projekt tervezési felhívás és útmutatójának C7. „A projekt befejezése és a pénzügyi elszámolás végső határideje” pontja az alábbiak szerint módosul: „A projekt megvalósulásának (az utolsó projekttevékenység) legkésőbbi időpontja 2013. szeptember 30. A záró kifizetési igénylés benyújtásának végső határideje a projekt megvalósulását (utolsó projekttevékenységet) követő 30. nap, de legkésőbb 2013. október...

Itthon is megkezdődhet az elektronikus levéltár megvalósítása

2012. november. 06. 19:38
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. bejelentette, itthon is elindulhat az elektronikus levéltár megvalósítása, miután szerződést kötöttek az informatikai fejlesztésről. Magyarországon is megkezdődhet az elektronikus levéltár megvalósítása, miután közbeszerzési eljárás keretében szerződést kötöttek az informatikai fejlesztésről a T-Systems Magyarország Zrt.-vel - közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) projektigazgatója kedden...

Késve indul az Elektronikus Levéltár projekt

2011. szeptember. 30. 14:41
Négy pályázó is megtámadta a közbeszerzési döntést a június 20-i eredményhirdetés után, ezért érvénytelennek minősítette azt, és új tendert ír ki a Közbeszerzési Döntőbizottság – olvasható a Stop.hu hírportálon. A Kormány 1095/2007. (XII. 5.) számú határozatában jóváhagyott Elektronikus levéltár projekt célkitűzése a közfeladatot ellátó, állami és az önkormányzatok szervek működése során elektronikusan keletkezett nemzeti adatvagyon hosszú távú megőrzésének,...