Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
18 találat a(z) "ENSZ" cimkére.

Palkovics: Magyarország 95 százalékban szén-dioxidmentes energiát használ majd

2018. július. 20. 12:00
Az ENSZ New York-i székházában miniszteri szintű ülésszakon vitatják meg az ENSZ által 2015 szeptemberében elfogadott átfogó fenntartható fejlődési keretstratégia eddigi eredményeit. Palkovics László az MTI-nek telefonon elmondta: beszámolójában e keretstratégia magyarországi céljairól és eredményeiről beszélt.

A világ legjobb digitális kormánya? Még Kazahsztán is elhúz mellettünk!

2018. augusztus. 17. 13:00
Dánia toplistás, Oroszország jócskán előttünk, az ENSZ kétévente kiadott jelentéséből pedig kiderül, hogy bő egy évtizede sokkal jobb volt a helyzet Magyarországon az e-kormányzás tekintetében. Nemzetközi szinten, igencsak le vagyunk maradva.

Magyar big data cég nyújt támogatást az ENSZ-nek

2017. november. 14. 12:00
A magyar Starschema Kft. adatelemzési és adatvizualizációs megoldásait alkalmazza az ENSZ világélelmezési szervezete, a World Food Programme (WFP), az együttműködés többek között a krízishelyzetek előrejelzésére, a segélyszervezet pénzügyi eszközeinek hatékonyabb felhasználására és logisztikai tevékenységének optimalizálására terjed ki - közölte a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég az MTI-vel. A Starschema közleménye...

Szijjártó: Magyarország az európai digitális verseny győztese akar lenni

2017. május. 18. 07:34
Az ENSZ-ben tárgyal szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki felszólal a világszervezet innovációról és digitális fejlesztésről szóló tanácskozásán is. A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban megbeszéléseket folytat több amerikai nagyvállalat vezetőjével is, a kifejezetten magas hozzáadott értékű, kutatás-fejlesztésre épülő ágazatokban lehetséges újabb magyarországi beruházásokról.

Lassan elborít bennünket az elektronikai hulladék

2015. május. 14. 11:31
Az ENSZ jelentése szerint 2014-ben közel 42 millió tonna e-hulladékot "termeltünk". A trendeket tekintve néhány év múlva ez akár az 50 millió tonnát is elérheti, ami környezetvédelmi szempontból súlyos problémákat okozhat. Mit lehet kezdeni ezzel a rengeteg szeméttel? Minden olyan eszköz és berendezés idővel elektronikai hulladékká válik, amely vagy hálózati árammal, vagy elemmel, akkumulátorral működik. Méret szempontjából az egyik véglet a mobiltelefonok és...

Katasztrófák: magyar szakemberek fejlesztése segíthet

2015. február. 04. 22:44
Magyar szakemberek fejlesztése segítheti katasztrófahelyzetekben a kommunikációt. Két magyar mérnök ugyanis egy olyan mobiltelefonos adóberendezést készített, amelyet bárhol, pillanatok alatt fel lehet állítani. Két magyar önkéntes, Pervai Caba és Tóth Róbert a Fülöp-szigeteken, a 2013-as tájfun idején döntötte el, hogy egy mobil átjátszóállomást építenek, amit katasztrófa sújtotta területeken lehet bevetni. "Nagyon nagy tapasztalatszerzés volt, mert ott láttuk,...

Budapesten tartják az idei telekommunikációs világkonferenciát

2015. április. 09. 11:21
Az ENSZ infokommunikációs szakosított szervezete, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ez év őszén a magyar fővárosban tartja telekommunikációs világkonferenciáját (Telecom World) - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Szijjártó Péter a Budapesten akkreditált nagykövetek és a külföldi diplomaták előtt arról beszélt, hogy a világban végbemenő politikai, gazdasági és biztonsági változások mellett fontos szerepe van a gyorsan...

ENSZ: hárommilliárdan fognak internetezni 2015-ben

2014. május. 09. 09:02
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének becslése szerint jövőre hárommilliárd (!) internet-felhasználó lesz a világon. Jövő év elejére jósolják ezt a mutatós számot. A jövő felhasználóinak körülbelül 67 százalékát majd a fejlődő világ adja ki. Az adatot az ENSZ Nemzetközi Távközlési Szervezete (ITU) jelentette be a minap. Az ITU megállapította, hogy a mobil szélessávú penetráció aránya eléri 2015-ben a 32 százalékot. Az amerikai kontinensen a becslések szerint a...

Ismét lehet magyar tagja az ENSZ távközlési szervezetének

2014. május. 08. 19:48
Kormány Major Pétert, Magyarország ENSZ Képviseletének infokommunikációs tanácsadóját jelöli tagnak a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union – ITU) Rádiószabályozási Testületébe. A jelöltet az ITU Tanácsa üléséhez időzítve Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára mutatta be 2014. május 7-én, Genfben. A helyettes államtitkár az idén Puskás Tivadar-díjjal kitüntetett...

Aggasztó méreteket öltött a magánjellegű adatforgalom megfigyelése

2014. július. 16. 17:52
A legsúlyosabb aggodalomra adnak okot a magánjellegű adatforgalom megfigyelésének méretei az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint. A kormányok által végzett tömeges megfigyelés "veszélyes megszokássá vált, és már egyáltalán nem számít kivételesnek" - hangoztatta Navi Pillay szerdán Genfben, az adatbiztonságról készült ENSZ-jelentést bemutatva. Az elektronikus levelek tömeges megfigyelése csak akkor igazolható, ha legitim célokat követ. Nem elegendő, ha célzottan...

összesen: 18 db | 10 db/oldal

1 2