Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
8 találat a(z) "gazdaságpolitika" cimkére.

Csepreghy: a sikeres gazdaságpolitikához párbeszédre van szükség

2018. március. 21. 12:00
A sikeres gazdaságpolitikához párbeszédre és szövetségre van szükség - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára kedden a Széchenyi kártya programot működtető Kavosz Zrt. kis- és középvállalkozások (kkv) számára tartott rendezvényén, Budapesten. A gazdasági szektorral folytatott párbeszéd, szövetség vezetett egyebek közt oda, hogy 2014-2020 között az uniós források 60 százaléka a gazdaságba kerül - közölte Csepreghy Nándor, aki felidézte, hogy...

Kiugró mértékben nőtt a boltok forgalma

2018. május. 08. 14:00
Az év első két hónapjánál is nagyobb ütemben, 8,5 százalékkal erősödött a kiskereskedelmi forgalom márciusban Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest. Utoljára 2015 januárjában volt magasabb a mostaninál a bővülés. A kormány adócsökkentésekre és béremelésekre alapozott gazdaságpolitikájának eredményeként látványosan nő az üzletek forgalma: már ötvenhét hónapja töretlenül erősödik az ágazat, 2010 januárjához viszonyítva pedig mintegy 30 százalékkal nőtt a...

A gazdasági növekedés erősítése a gazdaságpolitika fő célja

2018. május. 08. 12:00
A következő négy év gazdaságpolitikájának legfontosabb feladata a növekedés magasabb fokozatra kapcsolása - jelentette ki az MTI-nek Varga Mihály Magyarország 2018 és 2022 közötti konvergenciaprogramját ismertetve. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: kulcsfontosságú a versenyképesség és a termelékenység további javítása, amelynek érdekében elengedhetetlen az innováció elősegítése, az infrastrukturális beruházások végrehajtása és a magasabb hozzáadott értékkel...

OECD: A magyar kkv-knak nagyobb szerepet kell vállalniuk az innovációban és kutatás-fejlesztésben

2018. február. 05. 15:19
A gazdaságban a stabilizáció, az innováció és a bizalom fontosságát hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös konferenciáján Budapesten, ahol a nemzetközi szervezet magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztésére javasolt stratégiájának munkaanyagát mutatták be. Köszöntőjében a nemzetgazdasági miniszter kiemelte: 2010 után a magyar...

Gazdaságpolitikai eredmények 2014-2020 – Interjú Vitályos Eszterrel

2017. november. 24. 08:46
Vitályos Eszter, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár előadását követően néhány mondatban összefoglalta nekünk a 2014-2020-as időszak eddig elért gazdaságpolitikai eredményeit, illetve kitért az infokommunikációs szektorban várható fejlesztésekre is.

Bevált a gazdaságpolitika: stabilan zárta az évet az államháztartás

2017. január. 07. 15:03
A kormány adócsökkentési politikájának és eredményes költségvetési gazdálkodásának köszönhetően az államháztartás egészének hiánya 2016-ban ismét igen alacsonyan alakult és ezzel összefüggésben a GDP-arányos államadósság is érdemben csökkent – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adatokat ismertető sajtótájékoztatón. A tárcavezető a főbb számokról szólva elmondta: tavaly az államháztartás központi alrendszerének előzetes halmozott pénzforgalmi...

Kovács Zoltán: jó irányba fordult a gazdaságpolitika

2015. március. 16. 15:58
A kormányszóvivő szerint kezd beérni az a munka, amelyet a kormány öt éve kezdett el. Kovács Zoltán a közrádióban azt mondta, hogy egyre több helyről igazolják vissza, helyes volt a végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat, és ez a szemlélet előbb-utóbb eléri a hitelminősítőket is. Az a munka, amelyet öt éve elkezdtünk, kezd beérni – jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában annak kapcsán, hogy a Forbes magazin szerint az...

NMHH: a főbb médiumok hírműsoraiban a kormány gazdaságpolitikájáról szólt a legtöbb hír decemberben

2014. január. 16. 09:52
A kormány gazdaságpolitikai intézkedéseiről, az adventről és a karácsonyról, valamint civil szervezetek tevékenységeiről, jótékonysági programokról szólt a legtöbb hír decemberben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése szerint. Az MTI-nek csütörtökön megküldött dokumentum szerint az M1 esti Híradójában a politikai hírek 5 százalékában láthattak a nézők kormányról szóló híreket, további több mint 48 százalékban a Fideszről szólót, csaknem 7...