Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
19 találat a(z) "Magyary Program" cimkére.

Magyary-konferenciát tartottak Tatán

2016. június. 14. 12:54
A városháza dísztermében tartották meg a Magyary Zoltán emlékkonferenciát, amelyet a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság, Tata Város Önkormányzata, illetve Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata szervezett. Az összejövetelen megvitatták a közigazgatás szakmai kérdéseit, aktuális feladatait, és megemlékeztek dr. Kiss István kiemelkedő szakmai tevékenységéről is, amelynek többek között születésének száztizedik évfordulója is szolgáltatott apropót.

Szervezetfejlesztési program megvalósulása a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban

2014. május. 08. 19:52
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósuló Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program Szervezetfejlesztési Programjában rögzített feladatait 2014. április 30-i határidővel sikeresen teljesítette. 2013 januárjában Szervezetfejlesztési Program néven indult el az ÁROP 1.2.18. kódszámú projekt, mely szorosan kapcsolódik a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program „szervezeti” beavatkozási területéhez.

Hatásvizsgálatok és stratégiai dokumentumok növelik a közigazgatás hatékonyságát

2014. január. 08. 10:06
Lezárult a „Hatásvizsgálatok és stratégiák elkészítése a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban”című projekt, melynek eredményeként nyolc hatásvizsgálati csomag és öt stratégiai tervdokumentum (Fehér Könyv) készült el. A projekt egyrészt a kapcsolódó pályázati forrást felhasználó minisztériumok hatékony és naprakész módszertani megalapozását célozta, illetve a stratégiai tervezésre és hatásvizsgálatok elvégzésére vonatkozó új jogi környezet gyakorlati...

Hatezer ügyintézőt várnak a kormányablakokba

2014. január. 01. 23:05
Eddig közel 2800 kormányablakügyintéző vette át a képesítést igazoló oklevelet, de még legalább 600 fő kap oktatást a jövőben – közölte a Rádió Orienttel a területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár. Zöld-Nagy Viktória kifejtette, a tervezett háromezer munkaállomáshoz kétszer ennyi kollégára van szükség, mivel a hosszabbított nyitva tartás miatt két műszakban dolgoznak majd a munkatársak. “A Magyary Program egy fontos állomásához érkezett...

KIM: célunk, hogy az állampolgárok partnert lássanak a közigazgatásban

2014. április. 14. 12:55
Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára köszöntőt mondott a „Partnerségi Program” keretein belül indított Egyetemi Konferenciasorozaton a Károli Gáspár Református Egyetem Állami- és Jogtudományi Karán, Budapesten. A szerda délelőtti eseményt az „Egyszerűsítési Program” címmel szervezett kerekasztal beszélgetés zárta.

Uniós támogatásból fejlesztett a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet

2014. április. 02. 11:05
A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet az Új Széchenyi Terv keretében elnyert 94,6 milliós pályázati forrásból valósította meg az „Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására” című projektet, melynek eredményeként a szolgáltatásigénylési munkafolyamatok elektronizálása és automatizálása valósult meg. 2014. február 28.-án zárult le az EKOP-1.A.2-2012-2012-0018 kódszámú projektünk, amely során a megvalósított...

Új eljárásrend, monitoring rendszer és adattár segíti a tervezést a minisztériumokban

2013. szeptember. 04. 08:03
A rendszerváltás óta eltelt időszakban több kísérlet történt a közigazgatás irányításának és működésének megújítására, azonban ezek közül eddig a megalapozás, tervezés fázisán már csak kevés jutott tovább. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium augusztus végével zárult projektje ezért a minisztériumok stratégiai tervezési képességének megerősítése és működésének koordináltabbá tételét tűzte ki célul a Magyary Programban foglaltak alapján. „A stratégiai...

Egyszerű Állam Workshop – Turóczy László helyettes államtitkár előadása

2012. október. 03. 23:26
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában 2012 szeptember 25-én megrendezett Egyszerű Állam Workshop-on Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium versenyképességért felelős helyettes államtitkára előadásában a kormány adminisztráció csökkentő programjának eddigi és a közeljövőben várható eredményeiről tartott előadást. Turóczy a bürokrácia visszaszorítása és a közigazgatás elektronizálása mellett kiemelte a vállalkozói szektor konzultációs együttműködésének...

Egyszerűsödik az anyakönyvi-, lakcím-, és állampolgársági ügyek intézése

2012. november. 29. 12:45
Anyakönyvi, valamint személyiadat- és lakcímnyilvántartással kapcsolatos ügyeket, illetve állampolgársággal összefüggő eljárásokat gyorsít és könnyít a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításokról szóló törvényjavaslat - mondta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az előterjesztés szerdai általános vitájában az Országgyűlésben.

Infotér Konferencia 2012 - Biró Marcell közigazgatási államtitkár köszöntője

2012. november. 11. 16:07
Az Informatika a Társadalomért Egyesület idén november 8-9-én rendezte meg immár harmadik alkalommal a balatonfüredi Infotér Konferenciát. A minden tárcát és a közszféra szinte valamennyi szintjét megmozgató rendezvényen mintegy 400 közigazgatási szereplő vett részt. Biró Marcell közigazgatási államtitkár halaszthatatlan kínai útja miatt ugyan nem lehetett jelen, de a technika segítségével ő is köszöntötte a résztvevőket és megosztotta gondolatait egy videóüzenet...

összesen: 19 db | 10 db/oldal

1 2