Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
100 találat a(z) "NFÜ" cimkére.

Csepreghy: átlagosan 300 napra csökken az uniós pályázatok megvalósulása az új fejlesztési intézményrendszerben

2014. január. 10. 07:56
Átlagosan háromszáz napra csökken az európai uniós pályázatok megvalósulása az új fejlesztési intézményrendszerben - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára az M1 Ma Reggel című műsorában szerdán. Emlékeztetett arra, hogy tavaly augusztusban felgyorsult a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) munkája amikor a miniszterelnökség átvette a tevékenységet. Az Európai Bizottság által felfüggesztett operatív programok szeptember eleji...

Megtorpanni látszik a hazai startup befektetési piac

2013. szeptember. 18. 12:49
Tavaly csökkent a hazai startupokba befektető, Jeremie tőkealapok piaci aktivitása. Az NFÜ 2013 júniusi adatai szerint a Jeremie II. Tőkeprogram keretében az első negyedév végéig összesen 18 milliárd forintnyi kockázati tőkét folyósítottak 75 vállalkozásnak. Ez időarányosan lemaradást mutat, hiszen a 2010 nyarán indult tőkeprogram célja, hogy 2013 december 31-ig 48 milliárd tőkét helyezzen ki magyar startupokba. Az eddig három éve nagy piaci sikerrel működő...

Módosítás az önkormányzatok szervezet-fejlesztését támogató felhívásoknál

2013. október. 21. 12:31
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Szervezetfejlesztés a Közép-magyarországi régióban levő önkormányzatok számára” című, ÁROP-3.A.2-2013 kódszámú és „Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára” című, ÁROP-1.A.5-2013 kódszámú felhívások “A2. Rendelkezésre álló forrás” alpontját módosítottuk.

A Miniszterelnökség felügyeli az NFÜ-t

2013. július. 28. 10:22
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felügyelete átkerül a Miniszterelnökséghez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól augusztus elsején. A Magyar Közlönyben közzétett és 2013. július 31-én hatályba lépő kormányrendelet szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget a miniszterelnök irányítja, aki ezt a feladatot a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el. Az MTI érdeklődésére a döntéssel kapcsolatban a Kormányzati Információs Központ korábban azt...

Az NFÜ-t a jövőben a miniszterelnök irányítja, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár közreműködésével

2013. július. 17. 11:34
A jövőben a miniszterelnök irányítja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ), aki ezt a feladatot a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el - olvasható a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányrendeletben. A kormányrendeletet kiegészül azzal, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikáért való felelőssége körében összehangolja a központi...

NFÜ: újabb egyszerűsítés az uniós pályázatoknál

2013. január. 14. 12:01
Hivatalosan is elfogadta az Európai Bizottság a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kérelmét, eszerint egyes pályázatok esetében a felmerülő közvetett költségeket a jövőben az elszámolás során nem kell külön-külön számlával igazolni. Ezzel jelentősen csökkennek a pályázók adminisztratív terhei és tovább gyorsul az uniós pénzek kifizetése - közölte az NFÜ hétfőn az MTI-vel.

Több százezer projekt adata lesz lekérdezhető az új pályázati adatbázisból

2013. február. 07. 15:46
Megvalósítási szakaszba lépett az Európai Unió által is támogatott, a „fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása – (FAIR)” elnevezésű projekt. Az Új Széchenyi Terv 2,33 milliárd forint összköltségű beruházásával az állampolgárok, pályázó szervezetek számára lehetővé válik az egységes felületű elektronikus pályázati ügyintézés, illetve az egyes pályázatok, szerződések státuszának webes nyomon követése.

Az NFÜ felülvizsgálja a kedvezményezettek tulajdonosi hátterét

2013. augusztus. 19. 18:19
A kormány nevében Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára arra utasította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) dolgozóit, hogy a 2007 január elsejétől kötött összes támogatási szerződést vizsgálják meg - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, rendkívüli sajtótájékoztatón. Bejelentette azt is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek 2013. szeptember 1-jén új...

Sürgős akcióterv az uniós forrásvesztés elkerülésére

2013. augusztus. 12. 19:16
Sürgős akciótervet dolgoz ki, és tárgyal meg várhatóan szerdai ülésén a kormány a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki az NFÜ vezetését augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el. Hozzátette: intézkedéseket kell hozni a probléma megoldására, a mintegy 500-600 milliárd forintnyi...

Lemond a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke

2013. április. 29. 14:51
Saját kezdeményezésére - közös megegyezéssel - április 30-i hatállyal lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke, aki 2010 júniusától töltötte be tisztségét. A lemondást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta - közölte az NFÜ hétfőn az MTI-vel. A közlemény emlékeztet: Petykó Zoltán már kinevezésekor egyértelműsítette, hogy csak addig vállalja a feladatot, amíg az NFÜ szervezete képessé nem válik a Magyarország...

összesen: 100 db | 10 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10