Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
4 találat a(z) "szakképzési centrum" cimkére.

Új képzési központ épül Kecskeméten

2017. szeptember. 22. 12:00
Magyarország érdeke, hogy olyan fiatalok álljanak munkába, akik nyitottak az új ismeretek elsajátítására, elhivatottak és a megszerzett tudást itthon kamatoztatják – jelentette ki Varga Mihály a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. új képzési központjának alapkőletételekor Kecskeméten. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a gyakorlati tapasztalat, a nemzetközi munkakörnyezetben szerzett tudás mindig is versenyelőnyt jelentett, és ez a tendencia csak...

Ingyenes szakképzések várják a felsőoktatásból kimaradtakat

2017. augusztus. 10. 07:25
A szakképzési centrumok várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akiknek idén nem sikerült a felsőoktatásba bekerülni – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek. A mintegy 33 ezer érintettet az Oktatási Hivatal levélben értesíti a szakképzésben rejlő lehetőségekről, így például az elérhető szakmákról, a tanulmányi ösztöndíjakról és a képzési formákról –...

Létrejöttek a szakképzési centrumok

2015. június. 30. 14:20
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter aláírta a 2015. július 1-jével létrejövő szakképzési centrumok alapító okiratait és kinevezte a centrumok főigazgatóit. Ezzel a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülő köznevelési intézmények 44 szakképzési centrumba szerveződnek. A munka azonnal megkezdődik: a tárcavezető mára állománygyűlést is összehívott. A szakképző iskolai rendszer hatékony és eredményes működésének szükséges és elengedhetetlen feltétele,...

A versenyképességet erősíti az átalakított szakképzés

2015. augusztus. 28. 16:57
Magyarország további gazdasági fejlődése nem képzelhető el egy, az eddigieknél sokkal magasabb színvonalú szakképzési rendszer nélkül-- hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az országos szak- és felnőttképzési tanévnyitón, Pécsett. A hazai szakképzés legfontosabb kérdéseit számba vevő tanévnyitó-konferencia megnyitóján a tárcavezető kiemelte: versenyképességünk növekedésének legfőbb gátja a modern termelésbe bevonható, szakképzett munkavállalók...