A TEHETSÉG A JÖVŐNK – Biró Marcell közigazgatási államtitkár köszöntője

A Magyar Kormány uniós források felhasználásával 6,75 milliárd forintot fordít kutatók támogatására a Nemzeti Kiválóság Program keretén belül, mely „A TEHETSÉG A JÖVŐNK” címmel rendezett nagyszabású konferenciát idén április harmadikán a Budapesti Corvinus Egyetemen. A rendezvény az NKP eredményeit, valamint a fiatalok számára a felsőoktatásban és a tudományban rejlő karrierlehetőségeket volt hívatott bemutatni. Az eseményen az egyetem rektora mellett Dr. Biró Marcell közigazgatási államtitkár is köszöntőt mondott, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudomány mindig több, mint önmagunk sikerének hajhásása, hiszen eredményei az egész közösség javára válnak.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása