Chris Parker: „Bírjuk együttműködésre a silókat!”

2011. május 30. hétfő, 02:46 • infoter.eu
Ha kimondjuk, ha nem, az e-kormányzat hazánkban sem szárnyal: kormányok jönnek, kormányok mennek, az áttörés azonban még várat magára.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása
Április közepén Krakkóban tartotta a European Regional Information Society Association (eris@) az éves konferenciáját, amelyen az információs társadalom alapkérdései kerültek terítékre. Chris Parker, a brit CSTransform tanácsadó cég partnere szerint a kormányzatok silószerű tömbjeit együttműködésre kell bírni, hogy a webes világban elfogadott szintre emelkedjen a kormányzati e-szolgáltatások színvonala.
 
Mester Sándor (Infotér) kérdéseire válaszolva Chris Parker videointerjúban foglalta össze előadásának lényegét. (Ezúton mondunk köszönetet Maria Pereznek, az eris@ munkatársának, aki operatőrként volt a segítségünkre.);

Az alábbiakban közzétesszük a videointerjú szövegét:
- A konferencián az állampolgár-központúságról beszélt. Mit kell a kormányzatoknak tenni ahhoz, hogy valóban állampolgár-központúvá váljanak?
- A legfőbb mondandóm az, hogy mindannyian az állampolgár-központú kormányzatról beszélünk tíz-tizenöt éve, amióta az egész e-kormányzat elkezdődött az internet nagy ígéretével, amely segít majd a kormányzáshoz csatlakozni és az egész rendszert nyitottá teszi. Ám ha a valóságot tekintjük, a technológiát a kormányzat régi struktúrája szerint telepítettük, minden minisztériumnak, hivatalnak megvan a maga weboldala, sok weboldal jött létre, és a szolgáltatásaikat online-osítottuk. A tény viszont az, hogy a legtöbb országban, a legtöbb régióban az állampolgárainkat nem tettük online-ná, vannak, akik igénybe veszik az online szolgáltatásokat, de nem sokan, a többség az ügyeit a kormányzattal a régi módon intézi. A tanulság az, hogy ha az állampolgárokat át akarjuk hozni a digitális világba, akkor nem pusztán az a feladat, hogy szolgáltatásokat tegyünk online-ná. Ha a kormányzatot képviseljük, akkor nekünk a privát szektor legjobbjaival kell tudnunk versenyezni. Az állampolgárok elvárásait most olyan cégek határozzák meg, mint a Google, az Amazon, a privát szektor legjobbjai. A probléma tehát az, hogy a legtöbb európai ország azzal találja magát szembe, hogy hatalmas összegeket fektetett az e-kormányzatba, de gond van az e-szolgáltatások fellendülésével. Vannak kivételek is, de a nagy többség nem hozta létre állampolgárainak kritikus tömegét, amely megváltoztatta a kormányzattal való interakciójának módját.
Mit is kell tehát tennie a kormányzatoknak, hogy megoldják e problémát? Úgy gondolom, hogy a kulcsfontosságú üzenet a következő: meg kell találnunk annak módját, hogy az évszázadok óta meglévő funkcionális kormányzati silókat képessé tegyük az együttműködésre az állampolgári igények megértésében és az igényeket kielégítő szolgáltatások nyújtásában, vagyis meg kell fordítani a dolgot. A világot tehát nem a strukturált kormányzat felől kell néznünk, hanem a felhasználóink szemszögéből. Nem olyan könnyű ezt megtenni, hiszen a kormányzat a funkciók és a feladatok köré van felépítve, eszerint épültek ki a szervezetek, eszerint készül a költségvetés, és a silókban dolgozókat eszerint motiválják. Ha viszont nem oldjuk meg e problémát, akkor mindössze költjük a pénzt a technológiára, de nem juttatjuk igazi előnyökhöz az állampolgárokat.
- Miféle egyedi leckéket kellett vagy kell megtanulniuk az Egyesült Királyág kormányainak a korábbi e-kormányzati projektek, erőfeszítések tanulságai alapján?
- Szakmai pályámat a brit kormányzatnál kezdtem, 1999 és 2004 között a brit elektronikus kormányzatért feleltem. Az Egyesült Királyság esete igen érdekes, hiszen mi voltunk az első kormány, amely jelentős összegeket fektetett az elektronikus szolgáltatásokba, elsőbbséget élveztek e fejlesztések, 1997-ben lépett hatalomra a Blair-kormány, és a miniszterelnök kitűzte a célt, hogy az összes kormányzati szolgáltatást online-ná kell tenni 2005-ig. Rengeteget invesztáltunk, de azt találtuk, hogy a probléma fennáll, ahogyan ezt elmondtam az előbb: a szolgáltatásokat online-ná tettük, de a felhasználóink elkötelezettségét nem nyertük el. Amit mi tanultunk az egészből, az az, hogy meg kell változtatnunk a modellt, meg kell változtatnunk, ahogyan a minisztériumok, hivatalok együttműködnek az állampolgároknak szánt online szolgáltatások létrehozásában. A kormányoknak világszerte azt kell tenniük, amit a privát szektorban látunk, amit a kereskedelemben, a pénzügyi szektorban tesznek: az emberek használják a szolgáltatásaikat, az ő üzletük már online.
Ami a mi megközelítésünket illeti: egy virtuális üzleti réteget hoztunk létre a kormányzaton belül. Nem akartuk újra feltalálni a kormányzatot vagy újra formálni, hanem kis ügyfélcsapatok köré építettünk, néhány fős csapatok köré, amelyek speciális ügyfélcsoportokért feleltek, szülőkért, sérült emberekért és így tovább, s amely csapatok az ügyfelek igényeit képviselték – először a kormányzatban. E csapatok összegyűjtötték az általuk képviselt ügyfelek számára releváns tartalmakat és szolgáltatásokat az egyablakos ügyintézés nagykiterjedésű környezetében. E rendszer néhány éve, 2004-ben indult, a neve „Közvetlen Kormányzat”, ez a zászlóshajó, amely többcsatornás hozzáférés a kormányzati szolgáltatásokhoz: rendkívül népszerű, intenzíven használják, a kormányzati intézmények pedig kezdik megszűntetni a feleslegessé vált weboldalaikat. Úgy gondolom, fontos tanulság volt ez, rengeteg pénzt spóroltunk, ezen az úton kellett volna járnunk az elejétől fogva, amit nem tettünk. Ez egy olyan megközelítés, amelyet – úgy tűnik – sok más ország is magáévá tesz. Horvátország alkalmazza, Ausztrália több államában és a Hongkongban is követik e modellt, akárcsak Abu Dhabiban és a Közel-keleten. Egyre nő az érdeklődés iránta: ez egy eredményes megoldás arra, hogy miként bírhatjuk rá a silókat az együttműködésre.