A délelőtti plenáris ülésen a Parlamentben szólaltak fel és mondták el javaslataikat az állam, valamint egyes telekommunikációs és infokommunikációs cégek főbb képviselői, délután pedig a Várkertbazárban, kerekasztal beszélgetések keretében foglalkoztak többek között a nemzetbiztonság és a terrorizmus elleni védelem témakörével.
Ilyen mértékben még soha nem fenyegette Európát terrortámadás, mint az elmúlt időszakban. Ezért most a legidőszerűbb beszélni a biztonságról – hangsúlyozta Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke. Hozzátette: az informatika egyre jobban meghatározza hétköznapi életünket, a különböző hackertámadások viszont egyre gyakoribbak. Éppen ezért a kibervédelemre is egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. 2016-ban az internetes támadások közel másfél milliárd internet felhasználó adatait érintették. Napi szinten történnek kibertámadások, sértik meg a szerzői jogokat, és ipar kémkedéseket folytatnak.
De hogyan védekezhet egy átlag internet felhasználó a hétköznapokban? Dr. Deutsch Tamás a Digitális Jólét Program megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos szerint egyszerű, apró odafigyelésekkel már sok mindent tehetünk. Ám sajnos, sokan nem fordítanak kellő figyelmet a védelemre, nincsenek tisztában a veszélyekkel és nem elővigyázatosak. A bekapcsolva hagyott számítógépek, a könnyű és egyértelmű jelszavak megválasztása, elől hagyott belépő kódok, stb. mind személyes adataink biztonságát fenyegetik. Ezt az elővigyázatosságot, a megfelelő és biztonságos digitális kultúra kialakítását, pedig már gyermekkorban kell elsajátítani. Épp ezért az oktatásra nagy hangsúlyt kell fektetni. Magyarország az elsők között alakított ki Digitális Gyermekvédelmi Stratégiát és Digitális Oktatási Stratégiát, amely várhatóan a kiberbiztonság védelmét erősíti majd. Dr. Deutsch Tamás azt is kihangsúlyozta, hogy a digitalizációtól nem megvédeni akarják a polgárokat, hanem felkészíteni rá. Hiszen a digitalicázió segítségével tud Magyarország fejlődni és továbberősödni.
A fejlődésben, pedig sok területen az élen járunk! Mobilinternetben például csak Dél-Korea és Norvégia előz meg minket. Ám hamarosan még ennél is feljebb léphetünk a ranglistán, hiszen Június 19-én Magyarországon megalakul az 5G-koalíció, amely az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését és hazai bevezetését támogatja majd. A 4G-nél sokkal nagyobb adatátviteli sebességet, és így jóval szélesebb felhasználási lehetőségeket kínál az 5G. Ugyan megnevezésében csak 1-el növelték a 4G-t, de ez csupán csak a megnevezése, ha mértékében és teljesítményében kellene kifejezni, akkor sokkal inkább 8, vagy 11G-ről beszélhetünk majd. – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telecom Nyrt. vezérigazgatója.
A VII. Infoparlament segítségével egy olyan közös párbeszéd és eddig nem látott összefogás jött létre, amely Magyarország kibervédelmét, informatikai biztonságát hivatott megteremteni. De persze az értékes ötletek, hasznos tanácsok, és intézkedések mit sem érnek, ha mi, átlag internet felhasználók nem vagyunk elővigyázatosak. Hiszen a mi közös érdekünk saját adataink védelme, a saját kiberbiztonságunk megóvása.