A vállalkozások akár milliókat is veszíthetnek ha nem védik szellemi tulajdonukat

2021. március 2. kedd, 06:00
Egyre több vállalkozás, kutatóintézet, egyetem figyel szellemi tulajdonára, mert felismerték, hogy jelentős gazdasági és versenyelőnyt jelent egy jól megtervezett szellemitulajdon-portfólió, stratégia - hangsúlyozta Pomázi Gyula a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke hétfőn a hivatal 125 éves jubileumi ünnepségén.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Hozzátette, a hivatal törekszik arra, hogy tudatosítsa a szellemitulajdon-védelem fontosságát az ötletét megvalósítani és hasznosítani kívánó vállalkozásokban, emberekben, hiszen az elmúlt években a vállalkozások kevésbé voltak tudatosak e tekintetben.
    
Pomázi Gyula rámutatott, hogy míg a nagyvállalatoknak, a fejlett országok kis- és középvállalkozóinak alapvetés levédetni szellemi tulajdonukat, addig Magyarországon a vállalkozások akár milliókat is veszíthetnek azzal, hogy nem használják ki ezt a lehetőséget.

A koronavírus miatti gazdasági visszaesés után pedig komoly lehetőséget jelenthet a vállalkozásoknak, ha cégüket különböző oltalmakkal erősítik meg - jegyezte meg az elnök.

Pomázi Gyula kifejtette, oltalom meglétével a versenyképességet lehet növelni, az 1895-ben elfogadott szabadalmi törvény egyik legfontosabb célja volt, hogy megóvja a gazdasági eredményeket, védje a feltalálókat, vállalkozásokat.

Mark Getty üzletember néhány évvel ezelőtti kijelentésére utalva - mely szerint a 21. század olaja az IP, vagyis a szellemi tulajdon - Pomázi Gyula elmondta, a 20. században sokan a természeti kincsek kiaknázásából gazdagodtak meg, manapság az ötletek kiaknázása az egyik legkelendőbb, és a legtöbb pénzt hozó árucikk.

Az elnök kitért arra, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nemcsak jelentős múlttal bír, de működése most is előremutató, mert csak így képes segíteni a magyar gazdaság fejlődését. Fontosnak nevezte az elnök, hogy a folyamatok modernizációjával a hivatal felkészüljön a digitalizáció térnyerésére, és kiemelt feladatnak tekintik az e-ügyintézés fejlesztését.

Az elnök szólt arról is, hogy a közösségi médiafelületek szerzői jogra vonatkozó szabályozása is a hivatalhoz tartozik.

MTI