Egyre nagyobb informatikushiányra számít az IVSZ

2022. május 27. péntek, 10:13
Egyre nagyobb informatikushiányra számít a képzési adatok alapján az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása
Szakértők szerint az informatikai képzések népszerűsége az utóbbi két évben már nem nőtt olyan gyorsan, mint előtte, bár az informatikai alapszakokon a jelentkezések száma az átlagosnál kisebb mértékben csökkent. A kilátásokat súlyosbítja, hogy a mesterképzéseken 2015 óta idén először volt kevesebb a jelentkező, és a tanulmányaikat is sokan hagyják abba idő előtt, az alapszakokon tanulóknak körülbelül a fele - indokolták az előrejelzésüket.

Az elemzések a felvételi követelmények szigorításával, az emelt szintű érettségi bevezetésével magyarázzák a jelentkezők számának csökkenését - tették hozzá, hangsúlyozva, hogy a matematika- és informatikatanári képzéseken kiváltképp súlyos a helyzet. Néhány év alatt ugyanis majdnem megfeleződött a jelentkezések száma, ráadásul a lemorzsolódási arány itt is jelentős - derül ki a közleményhez csatolt adatokból.

Az IVSZ már 2020-ban azt valószínűsítette, hogy legalább 15 ezer, de akár 26 ezer IT-szakember is hiányozhat a belföldi munkaerőpiacról rövid időn belül. Most azzal számolnak, hogy néhány év múlva ennél jóval nagyobb, akár 44 ezres hiány is kialakulhat. A szervezet a kedvezőtlen kilátások miatt sürgeti a döntéshozókat, hogy felsőoktatási reformokkal emeljék a végzettek arányát, és tegyenek többet az informatikai képzések népszerűsítéséért. Ösztöndíjprogram bevezetését is javasolják emellett, a nem informatikai szakokon pedig olyan képzéseket szorgalmaznak, amelyek a digitális átalakulással összefüggő technológiai, munkaszervezési, üzletfejlesztési kérdéseket mutatják be - olvasható az IVSZ közleményében.

______
Forrás: MTI