Minden eddiginél hangsúlyosabban jelenik meg a digitalizáció a munka világában is

2020. április 4. szombat, 19:30
Ma Magyarországon a becslések szerint közel ötszázezer olyan munkavállaló dolgozik, akinek nap mint nap digitalizációs eszközöket kell használniuk a munkájuk során. A kényszerű home office időszaka pozitív meglepetéseket is hozott. Szakértők szerint az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy sok ügyintézés felgyorsult annak köszönhetően, hogy az alkalmazottak otthonról végezték a munkájukat.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Másfél millió diák és mintegy százötvenezer tanár számára jelentett korszakhatárt március 16-a, amikortól a koronavírus-járványveszély miatt digitális oktatásra tért rá az ország. A home office térnyerése által egyre többen fognak digitális eszközöket használni

A digitalizáció az iskoláskorúak mellett a felnőttek életében is minden eddiginél hangsúlyosabban jelenik meg a koronavírus-járvány hatására. Ma Magyarországon a becslések szerint közel ötszázezer olyan munkavállaló dolgozik, akinek nap mint nap digitalizációs eszközöket kell használniuk a munkájuk során, nyolc-tíz éven belül pedig akár 1,5 millióra is nőhet a számuk.

A szakértők szerint ezt a folyamatot akár fel is gyorsíthatja a home office mostani térnyerése. Pintér Róbert, a Reacty Digital üzletfejlesztési igazgatója az M1 Summa című műsorában elmondta: „sokak számára egy online meeting megszervezése vagy egy hangfelvétel létrehozása eddig a komfortzónán kívüli volt, mostantól viszont napi rutinná válhat”.

Hozzátette, azok a digitális szokások, azok a digitális írástudás-képességek, amelyeket most a home office során megszereznek az emberek, tartósan meg fognak maradni. Pár év elteltével az emberek elkezdhetnek egymással hétköznapi téren is új eszközöket, szoftvereket, alkalmazásokat használni.

A kialakult válsághelyzet a szakértők szerint átírhatja a napi szokásainkat számos területen.

A sárga csekkek helyett most vélhetően többen részesítik előnyben az online befizetést, de valószínűleg minden eddiginél többen töltik ki online a lottószelvényüket, vagy éppen rendelnek élelmiszert a webshopon keresztül.

Pozitív hatást is eredményezett

Molnár Attila, IVSZ-Szövetség a digitális gazdaságért főtitkára szerint a kényszerű home office időszaka pozitív meglepetéseket is hozott. Hozzátette, az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy sok ügyintézés felgyorsult annak köszönhetően, hogy az alkalmazottak otthonról végezték a munkájukat.

Sávszélesség tekintetében a top 10-ben vagyunk

„Az internet hazai lefedettsége és gyorsasága nem lehet akadálya a digitalizáció térnyerésének” – teszi hozzá Pintér Róbert.

„Magyarország például a mobilinternet fejlettsége, sávszélessége tekintetében a top 10-ben van. Ezért volt különösen öröm, hogy a nagy szolgáltatók egyöntetűen adtak ingyen internetet az emberek számára” – mondta Pintér Róbert. Hozzátette, a szélessávú internet, a vezetékes internet terén is jól állunk, különösen mivel az utóbbi években a szélessávú internetprogramnak köszönhetően sok helyre építettek ki kapcsolatokat.

hirado.hu