Programozás iránt érdeklődő fiataloknak szervez foglalkozást a Magyar Bankholding és a Skool

2022. június 15. szerda, 11:00
Programozás iránt érdeklődő fiataloknak szervez foglalkozást a Magyar Bankholding és egy informatikai képzéseket szervező társaság, a Skool.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása
A kezdeményezést az informatikushiánnyal indokolták, becslések szerint ugyanis legalább 40 ezer szakember kellene a munkaerőpiacra. Programsorozatukkal az informatika világához szeretnék közelebb hozni a fiatalokat, az első foglalkozáson, július 7-én tizenöt 14-18 éves lány vehet majd részt. A tervek szerint egyéni zsebpénzkezelő applikációt készítenek majd, és közben megismerhetik a céges projektmunkák hangulatát is - írták.

A szervezők abban bíznak, hogy a programjaik felkeltik az érdeklődést az informatikai karrierlehetőségek iránt. A közlemény szerint a Skool partnerkapcsolati vezetője hangsúlyozta, hogy a programozás nem a matematikusok kiváltsága, hanem mindenki számára elérhető, kreatív alkotási folyamat. A foglalkozásokra ingyenesen lehet jelentkezni, az ország bármelyik iskolájából fogadnak résztvevőket.

A programok szervezésében a Magyar Bankholding kezdeményezésére létrehozott Foundation vesz részt a Skool mellett, amely a honlapján olvasható tájékoztatás szerint 2014 óta segíti fiatal lányok és hátrányos helyzetű csoportok bekapcsolódását a számítógépes kódolás világába. Foglalkozásaik többségét technológiai vállalatokkal együttműködésben, ingyenesen tartják.

______
Forrás: MTI