Szakképzési megállapodást kötött az NGM a német–magyar kamarával

2015. április 7. kedd, 14:50 • www.kormany.hu
Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK). A megállapodást Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, valamint Dale A. Martin, a kamara elnöke írta alá. Dale A. Martin az aláíráskor elmondta, hogy a német–magyar kamara már a húsz évvel ezelőtti megalapításakor célul tűzte ki a szakképzés korszerűsítését, és e téren a világszerte elismert németországi duális szakképzési rendszer tapasztalataira támaszkodhat.

Twitter megosztás
Cikk nyomtatása

Czomba Sándor kiemelte, hogy Magyarországon a duális szakképzési rendszer 2012-ben indult 37 ezer tanuló részvételével, mára számuk meghaladja az 50 ezret, 2018 végére pedig 70 ezerre szeretnék növelni azok számát, akik tanulószerződés keretében vállalatoknál sajátítják el a szakmát.

Az államtitkár hangsúlyozta, az együttműködési megállapodás segíteni fogja a kormány által elfogadott szakképzési koncepció végrehajtását, amelynek célja, hogy a gazdaság számára megfelelő számú és minőségű munkaerő álljon rendelkezésre, továbbá olyan szakemberek végezzenek az iskolákban, akik el is tudnak helyezkedni a szakmájukban.

Fontosnak nevezte, hogy a szakmunka és a szakképzés visszakapja társadalmi megbecsülését. Hozzátette: szeretnék elérni azt, hogy a vállalatok ne tehernek érezzék a tanulók foglalkoztatását, hiszen ezáltal saját vállalkozásuk jövőjét is építik. Hozzátette: ahhoz, hogy megérje a vállalatoknak tanulókat foglalkoztatni megfelelő finanszírozás is szükséges, példaként említette a normatív támogatást és az ösztöndíjrendszert.

Forrás: www.kormany.hu

Elmondta, hogy a kormány a tanulást követő elhelyezkedés segítése érdekében indította el azt a programot, amelynek keretében legfeljebb egy évig átvállalja a volt tanuló bruttó bérének és járulékainak 70-80-90 százalékát, amennyiben a vállalat továbbfoglalkoztatja. Hozzátette, a 7,5 milliárd forint keretösszegű program több ezer ember részvételét célozza meg.Czomba Sándor szólt arról is, hogy Magyarországon hatezer német vállalkozás működik és mintegy 300 ezer embert foglalkoztatnak.


Dale A. Martin kiemelte: a német–magyar kamara tagjai, mint Magyarország legfontosabb befektetői, érdekeltek egy jól működő szakképzési rendszer kialakításában, amely a fiatalok számára olyan alapos, a vállalati gyakorlatban szerzett képzést tesz lehetővé, amely sokkal jobb elhelyezkedési esélyeket biztosít számukra a munkaerőpiacon. A vállalatok pedig jól képzett munkatársakat nyernek, ami hozzájárul versenyképességük erősítéséhez.Az együttműködési megállapodás magyar és német nyelven a kapcsolódó anyagoknál megtalálható.