Keressen!

Mit?
A cikk keletkezésének ideje?
Időtartam kezdete:
naptár
vége:
naptár
23 találat a(z) "lehallgatás" cimkére.

Kamerát kapcsolhat, lehallgathat a népszerű Apple-alkalmazás

2019. január. 29. 12:00
Súlyos biztonsági rést fedeztek fel az Apple FaceTime video- és hanghívást lehetővé tevő alkalmazásában, amely lehetővé teszi egy iPhone-tulajdonos lehallgatását és kamerája bekapcsolását akkor is, ha nem veszi fel a telefont.

Facebook: európai felhasználók beszélgetéseiről nem készítettek leiratot

2019. augusztus. 16. 10:00
Európai felhasználók nem voltak érintettek azon kísérleti projektben, amelynek keretében a Facebook lehallgatott és leiratozott bizonyos beszélgetéseket - szögezte le csütörtöki közleményében a közösségi oldal.

Továbbra is csak gyanú alapján lehet majd lehallgatni az állampolgárokat

2017. március. 21. 08:31
Továbbra is csak bűncselekmény gyanúja alapján lehet majd lehallgatni az állampolgárokat - hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken adott telefonos nyilatkozatában, úgy fogalmazva: ellenzéki politikusok annyira valótlant állítanak, hogy nem is lehet őket szakmai alapon cáfolni, el kellene olvasniuk az új büntetőeljárási kódex tervezetét.

Cáfolja a brit elektronikus figyelőszolgálat, hogy lehallgatta volna Trumpot

2017. március. 17. 13:59
Éles hangvételű közleményben cáfolta pénteken az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ), hogy Barack Obama akkori amerikai elnök megbízásából a tavalyi választási kampány idején lehallgatta volna Donald Trump republikánus jelölt és kampánystábja telefonjait. Az állítás először az amerikai Fox News hírtelevízió egyik kommentátorától hangzott el a héten, majd Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője is szó szerint idézte minapi...

Meghallgatta tanúként Angela Merkelt az NSA-ügyet vizsgáló német parlamenti bizottság

2017. február. 17. 00:07
Meghallgatta tanúként Angela Merkel német kancellárt csütörtökön Berlinben az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) leleplezett adatgyűjtő programjainak német vonatkozásait vizsgáló szövetségi parlamenti (Bundestag-) bizottság, a kormányfő a testület előtt hangsúlyozta, hogy nem vezette félre a nyilvánosságot, a hírszerzési együttműködést pedig a nemzeti érdekek védelmében tovább kell folytatni az Egyesült Államokkal.

Csak a testemen keresztül! – azt nem hallgathatják le

2016. október. 04. 08:25
A mobilok ujjlenyomat olvasója és egyes laptopok tapilapja is képes alacsony frekvenciájú rezgéseket leadni, amikkel az emberi testen keresztül is továbbíthatunk információt. Az adatlopások világában lassan már nem lehet paranoiásnak mondani senkit, aki a biztonságos információátvitelnek akár a legextrémebb formáját dolgozza ki. A Washingtoni Egyetem kutatói például igazán formabontó eljárásról számoltak be nemrégiben.

Tényleg lehallgatja a Facebook a mobilt

2016. június. 07. 08:10
Lassan a magánszféra rémálmának tűnik a közösségi oldal: kiderült, hogy a mobil mikrofonjáról a Facebook szervereire csorognak a beszélgetések. Nemrég Kelli Burns, a University of South Florida tömegkommunikációs professzora keltett pánikot a bejelentésével, hogy a közösségi oldal alkalmazása lehallgatja, mit beszélünk a telefonunkon, illetve, hogy mi hangzik el annak közelében. Állítását azzal illusztrálta, hogy az okostelefon környékén elhangzottak hatással...

A kvantumkommunikáció a mindennapokban hasznos megoldásokat kínál

2016. augusztus. 17. 16:38
A kvantumkommunikáció olyan megoldásokat kínál számunkra, amelyek rendkívül hasznosak lehetnek a mindennapokban - mondta el az MTI-nek Bacsárdi László, a NymE SKK Informatikai és Gazdasági Intézetének igazgatója kedden, nem sokkal azután, hogy Kína sikeresen felbocsátotta a világ első kvantumkommunikációs műholdját az északnyugat-kínai csiucsüani űrközpontból. A szakember szerint a kvantumfizika hátterében nagyon különleges, mindamellett nagyon kicsi...

Magyar fejlesztés teszi lehallgathatatlanná az okostelefonokat

2015. szeptember. 22. 22:10
A Snowden-ügy kapcsán mindenki rádöbbenhetett, mennyire sebezhető a telekommunikáció. Egy memóriakártyába épített miniatűr számítógépen alapul a magyar fejlesztésű Secfone technológia, amely lehallgathatatlanná teszi az okostelefonokat. A korábban informatikatanárként dolgozó magyar fejlesztő, Zelenák János kezdetben katonai, illetve állami piacra szánta a rendszert, de mára a polgári célú alkalmazás iránt is komoly az érdeklődés, ugyanis sem érezheti magát...

Nem lehet teljesen elbújni a titkosszolgálatok elől az interneten

2015. november. 24. 12:35
Az Iszlám Állam rendkívül jól kommunikáló, a digitális, online kommunikációs formákat is nagyon jól használó szervezet, a kibertérben is jól felkészült - mondta Ormós Zoltán internet-szakjogász. A titkosszolgálatok minden eszközzel rendelkeznek, nem lehet százszázalékosan elbújni előlük az interneten – mondta Ormós Zoltán az M1 csatornán hétfőn. Lehet, hogy nem véletlenül hagyják a terrorszervezeteket abban a tévhitben, hogy el tudnak bújni - vélekedett.

összesen: 23 db | 10 db/oldal

1 2 3