Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
2013.04.03

A Magyar Posta uniós támogatással fejleszti elektronikus szolgáltatásait

A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) - jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a 3 milliárd 250 millió forint hazai és uniós forrásból megvalósuló hibrid kézbesítési és konverziós rendszerrel a papír alapú iratot elektronikussá, illetve az elektronikus küldeményt papír alapúvá tudják alakítani és továbbítani hitelesen.

 A postai agora programban pedig 500 millió forint uniós és hazai forrásból 40 kétezer fő alatti település postahelyén elektronikus ügyintézői pontokat alakítanak ki - tette hozzá a vezérigazgató. A tervek szerint a bemutatott elektronikus postai szolgáltatások 2014. januárban indulnak.

 Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a Magyar Postánál az EKOP-ban mintegy 4 milliárd forint támogatással megvalósuló projektek kapcsolódnak az egyszerűbb, gyorsabb, hatékonyabb közigazgatási ügyintézéshez, és hozzájárulnak a postai piacnyitással kialakuló versenyben való eredményes részvételhez.
    
 Az államtitkár kiemelte: nemzetközi trend, hogy a klasszikus postai szolgáltatások bevételei csökkennek, az elektronikusoké pedig nő.
    
 Az EKOP-ban rendelkezésre álló 116 milliárd forint többségét már lekötötték, egyharmadát, 38 milliárd forintot már kifizettek - mondta az államtitkár.
    
 Deák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a közigazgatás átalakításával kialakuló kormányablakokról adott tájékoztatást. Hangsúlyozta, hogy főleg az okmányirodák bázisán létrejövő kormányablakokon keresztül megújul az állami szolgáltatás, jelenleg 29 kormányablak működik, és a tervek szerint több mint 300 jön létre. Ezek kapcsolódnak a postai elektronikus szolgáltatásokhoz, a postai agora projekt pedig elősegíti, hogy az állam és az állampolgárok közelebb kerüljenek az állami ügyintézéshez.
    
 Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy mindkét projekt esetében kialakították az üzleti modellt, az informatikai eszközök közbeszerzésére pedig hamarosan sor kerül.
    
 A vezérigazgató tájékoztatása szerint a kiválasztott 40 kistelepülés közül decemberben 1-2 településen kísérleti jelleggel elindul az ingyenes elektronikus ügyintézés. A hibrid elektronikus postai szolgáltatás keretében a feladásnál meghatároznak majd meg bizonyos összeget, de az vélhetően alacsonyabb lesz a hagyományos postai díjnál.
    
 Kérdésre válaszolva Szarka Zsolt közölte, hogy a Magyar Posta új menedzsmentje szervezeti és személyi változtatásokat hajtott végre, például létrehozták az informatikai vezérigazgató-helyettesi posztot. Hozzátette, feladatuknak tekintik, hogy a postai piacnyitásra való felkészülés jegyében megkezdett fejlesztéseket, szolgáltatásokat tovább vigyék, szélesítsék.

Következő esemény
2025.05.27 00:00