Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
2012.12.06

Huszonnégymillióért rendelt hatástanulmányokat a KIM

Hatásvizsgálatokat rendelt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatban. A hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött vállalkozási szerződést a kormányzati honlapon publikálták. Eszerint az eGOV Tanácsadó Kft. tizenöt előzetes és két utólagos hatásvizsgálat elvégzésére, illetve két összefoglaló tanulmány elkészítésére kapott megbízást 45 napos határidővel, összesen nettó 24 millió forintért.

A szerződés megkötését a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény átfogó módosításával indokolta a tárca, vagyis azzal, hogy új működési modellt vezettek be az elektronikus közigazgatásban, ehhez kapcsolódóan pedig kötelező a hatásvizsgálat elvégzése.
    A hatásvizsgálatok kiemelt célcsoportját az állami és az önkormányzati intézményi rendszerben dolgozók adják, miután az elektronikus ügyintézési szabályok változása elsősorban őket érinti. A hatásvizsgálatoknak ki kell térniük arra, hogy az új modell milyen hatással van a köztisztviselők munkájára, mennyiben segíti őket vagy éppen növeli munkaterhüket. Vizsgálni kell "a hozzáállásuk várható jellegét, esetleges változását" is.

Következő esemény
2025.05.27 00:00