Várhatóan 2015. nyár elejére befejeződik a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése, amelynek révén hatékonyabbá válhat az elektronikus közigazgatási szolgáltatás. A beruházás összköltsége 3,2 milliárd forint, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszíroz az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében - közölte a beruházást irányító NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szerdán az MTI-vel. A fejlesztéssel a közigazgatási intézmények a jövőben nagyobb költséghatékonyság mellett vehetik igénybe az adat- és hangkommunikációs szolgáltatásokat.
A 2013 végén aláírt támogatási szerződéssel megvalósítási szakaszába lépett projekt további célja, hogy javítsa a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) hálózatbiztonsági állapotát, átterelje a Zártcélú Rendészeti Hálózat hangforgalmát (ZRH) a gerinchálózatra, valamint fejlessze a hálózati alkalmazásokat és eszközöket.
A közlemény szerint a ZRH hangmigrációhoz szükséges eszközök beszerzése már megtörtént, azok üzembe helyezése folyamatban van, ezáltal a hangszolgáltatás teljes egészében az NTG hálózaton keresztül történik majd. A tervek szerint 2014 harmadik negyedévében lezárul a nagyteljesítményű hangszolgáltatói hálózati berendezések beszerzése, valamint az IT biztonsági szabályozási konszolidáció is.