Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
2011.11.30

Amit az LTE technológiáról tudni kell

Az első LTE (Long Term Evolution) rendszereket már 2009 végén beindították és 2010 folyamán számos szolgáltató tervezi a kiépítését, illetve a bevezetését, valamint több telefongyártó is megjelent már LTE képes mobil termékekkel. Sokan az LTE-vel kapcsolatosan már a negyedik generációról beszélnek, hiszen az LTE teljesen megújítja mind a rádiós átvitelt mind pedig a hálózati technológiát, szakítva többek között a GSM-ből eredő, azaz több mint 20 éves múltra visszatekintő, áramkör-kapcsolt beszédátvitellel.
    A GSM (2G) áttörése óta a mobil távközlés folyamatos és rendkívül gyors fejlődésben van. Míg eredetileg a GSM csak beszédre volt igazán alkalmas, az azt kiegészítő GPRS bevezetésével már adatforgalom is lehetségessé vált, melynek sebessége az EDGE nyújtotta új modulációs technológiával azóta már jelentősen megnőtt. A második generációt aztán az UMTS (3G) követte, amely a rádiós technológiát új alapokra helyezve sokkal nagyobb adatátviteli sebességet és alacsonyabb késleltetés hozott, jelentősen bővítve ezzel az elérhető szolgáltatások sorát. Az UMTS fejlődése sem állt meg ezután, a következő lépcsőfokot a HSDPA/HSUPA (együtt: HSPA) elterjedése jelentette, amely már a vezetékes adatszolgáltatáshoz mérhető sebességet és minőséget tett lehetővé. Mindezt a soron következő HSPA+ technológia jelentősen túlszárnyalja még, köszönhetően a jobb spektrális kihasználtságnak, az új modulációs technológiáknak és nem utolsósorban a többantennás kommunikációnak.
    Ennek a töretlen technológiai fejődésnek következő fejezete az LTE , melyet az UMTS hosszú távú evolúciójának szánnak. Sokan az LTE-vel kapcsolatosan már a negyedik generációról beszélnek, hiszen az LTE teljesen megújítja mind a rádiós átvitelt mind pedig a hálózati technológiát, szakítva többek között a GSM-ből eredő, azaz több mint 20 éves múltra visszatekintő, áramkörkapcsolt beszédátvitellel.

Az LTE bevezetését a következő főbb célok motiválták:
  • Nagy sebességű adatátvitel: 100 Mbit/s letöltési, illetve 50 Mbit/s feltöltési csúcssebesség, magas adatátviteli képesség akár a cellahatároknál is
  • Alacsony rádiós késleltetés: <10 ms
  • Magas spektrális hatékonyság / kihasználtság
  • Skálázható spektrális sávszélesség egészen 20 MHz-ig
  • Csomagkapcsolt kommunikációs hálózat
  • Együttműködés a meglévő 2G / 3G hálózatokkal
  • Költséghatékonyság: csökkentett komplexitás az alacsonyabb fejlesztési, telepítési ill. bővítési költségek érdekében
  • Garantált szolgáltatási minőség (QoS) támogatása
  • Mobilitás: alacsony sebességre (0-15 Km/h) optimalizált technológia, de nagyobb sebesség támogatása is fontos

Rádiós technológia

A 2. fejezetben az alábbi témák kerülnek kibontásra:
  • Lefelé (downlink) irányban OFDMA: Merőleges frekvencia osztásos többszörös hozzáférés (Orthogonal Frequency Division Multiple Access)
  • Felfelé (uplink) irányban SC-FDMA: Egyhordozós frekvencia osztásos többszörös hozzáférés (Single Carrier Frequency Division Multiple Access)
  • MIMO: Többantennás átvitel

OFDMA

    A downlink, azaz a lefelé irányú rádiós átvitel az OFDM (Orthogonal Frequency Division Multiplexing) technológián alapul, melyet a WLAN, WiMAX és DVB rendszerekben is alkalmaznak. Ellentétben a UMTS-nél használt WCDMA (egyhordozós - kódosztásos) technikával, az OFDM esetében a rendelkezésre álló spektrumot több alhordozóra, un. subcarrierre osztják fel. A subcarrierek merőlegesek egymásra, és egymástól függetlenül modulált adatot szállítanak. Az idősíkon védő intervallumot, un. cyclic prefix-et tesznek minden egyes OFDM szimbólum elé, ezzel védekezve a csatornakésleltetésből eredő interferencia ellen.

Amit az LTE technológiáról tudni kell

    Az OFDMA annyiban különbözik a hagyományos OFDM technológiától, hogy az nem csak időben osztja meg a rendelkezésre álló spektrumot a felhasználók között, hanem frekvenciában is, azaz minden egyes felhasználóhoz adott idő-frekvencia erőforrás rendelhető. Ez azt jelenti, hogy a bázisállomás (eNodeB) TTI-onkétt (Transmission Time Intervall - 1 ms átviteli idő intervallum) döntést hoz a rendelkezésre álló erőforrás blokkok (RB: Resource Block = 12 egymást követő subcarrier) felosztásáról a különböző felhasználói igényeknek megfelelően. A rendelkezésre álló erőforrás blokkok száma természetesen a sávszélességtől függ, amely – ellentétben az UMTS fix 5 MHz-vel – 1.4 és 20 MHz között skálázható (lehetséges értékek: 1.4, 3, 5, 10, 15 és 20 MHz).

Amit az LTE technológiáról tudni kell

    Az OFDM / OFDMA technológia összességében rendkívül rugalmas erőforrás gazdálkodást, hatékony spektrum kihasználást, jó zavar (pl. több utas terjedésből eredő kioltás) tűrőképességet és egyszerű vevő architektúrát eredményez.

SC-FDMA

    Az uplink, azaz felfelé irányban használt SC-FDMA alapjaiban nagyon hasonlít a OFDMA-ra. A legfontosabb különbség az, hogy az OFDMA-nál egy subcarrier csakis egy adott szimbólumhoz tartozó információt szállít, míg a SC-FDMA esetében minden egyes felhasznált subcarrier az összes átvitt szimbólum információját hordozza, így formálva egyetlen hordozóvá a felhasználóhoz rendelt subcarriereket.

Amit az LTE technológiáról tudni kell

    Ennek a megoldásnak alapvető előnye a kedvező csúcs-az-átlaghoz teljesítmény viszony (PAPR: Peak-to-Average Power Ratio), mely költséghatékonyabb teljesítményerősítők alkalmazását teszi lehetővé a felhasználói készülékekben.

MIMO

    A MIMO (Multiple Input Multiple Output) többantennás adatátvitelt jelent. Tipikusan 2x2-es konfigurációt használnak, azaz 2 adó és 2 vevő antenna, de elméletileg a 4 adóantennás kialakítás is elképzelhető. A többantennás kommunikáció 2 alapvető célt szolgál: egyrészt megnövelni az átvihető adatmennyiséget, másrészt javítani az átvitel minőségét.
    A legfontosabb MIMO alkalmazás a térbeli multiplexálás (Spatial Multiplex), melynek alapvető célja különböző adatfolyamok párhuzamos átvitele. Ezek az adatok származhatnak egy felhasználótól (single user MIMO / SU-MIMO), amely gyakorlatilag az adatátvitel sebességét növeli, ill. több felhasználótól (multi user MIMO / MU-MIMO) eredő adatok esetén a cella kapacitása bővül. A spatial multiplexing viszont csak akkor alkalmazható sikeresen, ha a megfelelően jók a rádiós feltételek.   

Amit az LTE technológiáról tudni kell

    A sebesség vagy kapacitás növelése helyett, MIMO segítségével növelhető a rádiós átvitel minősége is. Ilyen eszköz a UMTS-ből már ismert sugárzási diverzitás (transmit diversity), amely ugyanazt az adatfolyamot sugározza több antennával, javítva ezzel a rádiós csatorna jel-zaj viszonyát, és csökkentve a csillapításból eredő zavarérzékenységet. A diverzitás egy speciális alkalmazása LTE-ben az un. Beamforming, ahol a több antennából származó adatfolyamok karakterisztikáját úgy tudják alakítani, hogy azok a felhasználó térbeli helyzeténél erősítik, míg máshol kioltják egymás, így javítva a felhasználónál jelentkező teljesítményt és csökkentve a különböző felhasználókhoz tartozó nyalábok közötti interferenciát.

Hálózati architektúra

A harmadik fejezetben a következő témákról olvashat:
  • Új feladatmegosztás a hálózati elemek között
  • Több (összevont) funkcionalitás a bázisállomásban (eNodeB), hiszen a rádiós hálózatvezérlő (BSC/RNC) szerep megszűnik
  • Kizárólag csomagkapcsolt hálózati technika
  • Rendszet architektúra evolúció: SAE (System Architecture Evolution)

    Mivel az LTE szakított az áramkör-kapcsolt logikával, a hálózati felépítést csomagkapcsolt működésre optimalizálták, hogy zökkenőmentes és mindig fennálló IP kapcsolatot biztosítsanak a felhasználó készüléke (UE: User Equipment) és az adathálózat (PDN: Packet Data Network) között. Ez a változás magában foglalja mind a rádiós hozzáférés, azaz az EUTRA(N): Evolved Universal Terrestial Radio Acces (Network), mind pedig a mobil rendszer architektúra evolúcióját (SAE: System Architecture Evolution), melynek legfontosabb része az un. EPC (Evolved Packet Core) hálózat. Az EUTRA valamint a SAE együtt alkotják az LTE teljes rendszerét, amit úgy neveznek, hogy Evolved Packet System(EPS).
    Ellentétben az UMTS-el, az LTE rádiós hozzáférés csakis bázisállomások, un. eNodeB elemek hálózatából áll. Így aztán a eNodeB lát el minden rádiós feladatot, beleérve a rádiós hozzáféréssel, átvitellel, biztonsággal, mobilitással, mérésekkel és erőforrás gazdálkodással kapcsolatos teendőket. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy rádiós hálózat menedzsmentje teljesen elosztott, nincs többé központosított vezérlés (mint az eddigi GSM / UMTS hálózatokban).
    Az EPC hálózat pedig három logikai elemből épül fel. Az egyik a mobilitás vezélő (MME: Mobility Management Entity), amely az UE és a mobil hálózat közötti kommunikációt bonyolítja, és ezzel két alapvető feladatot lát el: a felhasználó és az adathálózat közötti kapcsolatot, valamint az adathordozókat (bearer) menedzseli, azaz kontrollálja ezek felépítését, lebontását, biztonságát és mobilitását.
    Minden felhasználói adat az un. kiszolgáló gatway-en (S-GW) keresztül megy át, amely a bázisállomások, illetve más rádiós hálózatok (GSM, UMTS) közötti váltáskor kapcsolódási pontként szolgál, biztosítva ezzel az adathordozók folytonosságát. Ezen kívül információkat tárol az adathordozókról, adatot pufferel és számlázási információkat is gyűjt.
    A mobil hálózatot a külvilággal pedig az adathálózati gatway (P-GW) kapcsolja össze. Legfontosabb feladatai közé tartozik a felhasználói IP címek kiosztása, adatcsomagok szűrése és garantált szolgáltatás minőség (QoS) biztosítása, valamint az adatforgalom alapú számlázás.

Amit az LTE technológiáról tudni kell

Protokoll architektúra

A negyedik fejezet a következő témákba nyújt betekintést:
  • Csökkentett komplexitás
  • Megosztott csatornás (shared channel) kommunikáció, nincsenek többé dedikált csatornák
  • Dinamikus erőforrás ütemezés (scheduling) uplink és downlink irányban is
  • Adaptív moduláció és csatorna kódolás
  • Hybrid ARQ (Automatic Repeat Request) újraküldési protokoll
  • 1 ms átviteli idő intervallum (TTI – Transmission Time Intervall)

    Az LTE protokoll struktúra leegyszerűsödött az UMTS-hez képest, az egyes rétegek funkcionalitása módosult és komplexitásuk jelentősen csökkent.
    A protokoll architektúra logikailag két részre bontható: a felhasználói (user plane) és a vezérlő (control plane) síkokra. A felhasználói sík az adatok továbbításáért felelős, a vezérlő sík feladata pedig a kommunikáló egységek közötti kapcsolat menedzselése jelzés (signalling) protokollok segítségével. A két sík alsó kettő protokoll rétege közös, ahol a legalsó, fizikai szint nem más mit a 3. fejezetben ismertetett rádiós közeg, melynek feladata a rádiós jelek modulálása, kódolása és továbbítása. A fizikai réteg feletti második közös szint 3 részből áll: MAC (Media Access Control), RLC (Radio Link Control) és PDCP (Packet Data Convergence Protocol). Ezek továbbítják közvetlenül a felhasználói adatokat (user plane) vagy a jelzésprotokollok üzeneteit (control plane), ahol ez utóbbi két protokollréteget jelent: RRC (Radio Resource Control) és NAS (Non Access Stratum).

Amit az LTE technológiáról tudni kell

    Az EUTRA protokoll architektúra talán leghangsúlyosabb rétege a MAC, melynek fő feladata a rádiós erőforrások menedzsmentje. Ide tartozik a felhasználói adatok ütemezése az idő és frekvencia síkon egyaránt, a moduláció és kódolás megválasztása a rádiós feltételeknek megfelelően, a készülékek méréseinek és teljesítményének szabályozása, valamin az adatátvitel multiplexálása, szinkronizálása és hibajavítása.
    Az RLC réteg az adatfolyamok sorrendhelyes és duplikáció mentes továbbításáért felelős, továbbá a MAC által kínált transzport blokkok méretének megfelelően feldarabolja, illetve összerakja az adatcsomagokat, és szükség esetén a hiányzó adatszegmensek újraküldését is irányítja.
    A PDCP feladatkörébe tartozik a rádiós kommunikáció biztonságának szavatolása, azaz az adatok titkosítása és az üzenetek integritásának védelme. Ezen kívül az IP csomagok fejlécének tömörítését is végzi, valamint cellaváltásoknál (handover) az adatok sorrendhelyességéért is ez a réteg felelős.
    Az jelzésprotokollok közül az RRC réteg a teljes rádiós kapcsolat vezérlését végzi. Felépíti, igény szerint átkonfigurálja és bontja a bázisállomás és a mobil terminál közötti rádiós összeköttetést, menedzseli a méréseket, cellaváltásokat (handover), valamint a rádiós jelzés- (signalling-) ill. adathordozókat (data radio bearer). Feladatai közé tartozik az alsóbb rétegek konfigurálása és a paraméterek kommunikációja a felhasználó felé, valamint az RRC szállítja transzparensen a NAS üzeneteit is.
    A NAS feladata pedig a felhasználók menedzsmentje a mobil hálózatban. Ez magába foglalja a felhasználók hitelesítését és beengedését a hálózatba, a kapcsolat titkosítását, az EPS hálózati adatszállítók felépítését (IP paraméterek), valamit az igényeknek és előfizetésnek megfelelő beállítását (QoS paraméterek), és a felhasználók mobilitásának vezérlését.

Az LTE jövője

    Az első LTE (Long Term Evolution) rendszereket már 2009 végén beindították és 2010 folyamán számos szolgáltató tervezi a kiépítését, illetve a bevezetését, valamint több telefongyártó is megjelent már LTE képes mobil termékekkel. Ez a fázis ennek ellenére még kísérletinek mondható, és a technológia elterjedése a 2011-től kezdődően várható.
    A technológiai fejlődés természetesen nem állt meg az LTE-vel kapcsolatosan, és már szabványosítás alatt van az un. LTE Advanced, amely még tovább növeli a felhasználható sávszélességet, spektrális kihasználtságot és az adatátvitel sebességét, valamint alapvetően új, pico és femtocellákon alapuló szemléletet hoz a mobil hálózati topológiák világába.


Írta: Horváth Endre
Következő esemény
2025.05.27 00:00