A főigazgató úgy fogalmazott, hogy az ügyfelek előszeretettel keresik fel a járásszékhelyeken megnyílt kirendeltségeket. Ezt bizonyítja, hogy Bonyhádon 15, Pakson 7 százalékkal emelkedett meg az ügyfélforgalom azokon a napokon, amikor üzemel a NAV-ügyfélszolgálat.
A szakember rámutatott, hogy Pakson az adóbevallási időszakban (január‒május) az állampolgárok igényeihez igazodva plusz egy fő lát el adóügyi feladatokat.
Februárban újabb kormányhivatali épületeket adnak át Tolnában több mint 1 milliárdból valósul meg energetikai beruházás a KEHOP-5.2.2-16-2016-00016 azonosítószámú „A Tolna Megyei Kormányhivatal középületeinek kiemelt épületenergetikai fejlesztése” elnevezésű projekt keretében. A beruházás jelenleg még 4 helyszínen zajlik.
Amreinné Gál Klaudia hangsúlyozta: Február elején két épületet adnak át, az egyik Dombóváron a Szent István tér 1. szám alatt található, a másik pedig Tamásiban a Szabadság utca 54. szám alatti intézmény. Hozzátette, hogy reményeik szerint a Tormay Béla u. 18. szám alatti épület – amely a legnagyobb beruházás - márciusban átadhatják. A Tolna Megyei kormányhivatal támogatás szerződés módosítási kérelmét a tavaly elfogadták, így a közel 100 millió forint kiegészítő forrásból a Paks Dózsa György úti 51‒53. szám alatti ingatlan energetikai megújulása is megvalósulhat.